Irány az űr – a Föld védelme érdekében!
Fináléjához, egyúttal az egyik csúcspontjához érkezett a Móricz Zsigmond Általános Iskolában futó SpaceBuzz program: a közelmúltban űrszimulátort telepítettek az iskola udvarára, amit persze örömmel próbáltak ki a programba bekapcsolódott nebulók. Is.
Nem fogom részletekbe menően leírni a saját űrutazás-élményemet (pedig valóban fantasztikus és lélegzetelállító kaland volt), koncentráljunk inkább a dunaújvárosi iskolát is érintő programra – merthogy az nem kevésbé elképesztő!
Két téma kapcsolódik
A SpaceBuzz program dunaújvárosi állomásáról Lászlóné Durecz Andrea projektvezető, a Móricz tanára számolt be a DSTV kamerája előtt. Mint kiemelte, első ránézésre valóban az űrkutatás áll a kezdeményezés fókuszában, valójában nagyon is földi tényezők játszanak központi szerepet:
– Iskolánk ötödik évfolyamos tanulói – egészen pontosan 56 fővel – vehettek részt a SpaceBuzz elnevezésű oktatási programban. Ennek keretében virtuális űrutazásra készítettük fel a gyerekeket – miközben a program lényegében minden eleme a földi élet megóvásához kapcsolódik. A résztvevőkre tizenkét küldetés várt, amelyek közül hat a világűrhöz, az űrkutatáshoz kapcsolódik, a másik hat mindegyike azt célozta, hogy tudatosítsuk bennük a klíma- és környezetvédelem, valamint a természettudományok fontosságát. A diákok szorgalmasan kutattak, rengeteget tanultak a témák feldolgozása során, önállóan szervezték meg a Zöld Napot – és mintegy jutalmul az oklevél és a SpaceBuzz sapkák mellé lehetőséget kaptak arra, hogy beüljenek az űrkabinba, és a szimulációs program segítségével virtuális űrutazást tegyenek. Erre is nagyon készültek, és aki volt már, kivétel nélkül lelkesen számolt be az élményről!
Hasznos tudás, csillogó szemek
A projekt hátteréről és a szimulátor működéséről Zentai István, a SpaceBuzz program alapítója mesélt – hangsúlyozva, hogy nemcsak a konkrét tudásanyag, de annak átadása is speciális módon történik. A SpaceBuzz magyar, francia, olasz, holland kutatók és/vagy oktatási szakemberek nemzetközi együttműködése, amelyet az Erasmus+ program támogat. Az innovatív tanulási módszerek gyakorlatorientált és élményközpontú alkalmazásának eredményessége érdekében a SpaceBuzz vezető tudósokkal is együttműködik. A programba bekapcsolódott iskolák diákjait a tanév során a már említett küldetéseken keresztül kalauzolják el az űrhajósok világába, majd az űrbe:
– Csillogó szemmel szállnak ki a szimulátorból, majd a programban fontos szerepet vállaló „riporterek” kérdéseire azonnal be is számolnak élményeikről. Számukra a fantasztikus élmény egyfajta csúcsa, megkoronázása az elmúlt időszak tanulmányainak.
A SpaceBuzz révén a személyes tapasztalatra épülő tanulási program segítségével ösztönözték és tanították a móriczos nebulókat is a világűrrel, Földünkkel és a technológiával kapcsolatos ismeretekre. A megkérdezett diákok is lenyűgöző élményként meséltek a kapszulában tett űrsétáról – miközben mintegy észrevétlenül olyan XXI. századi készségeket fejlesztettek számukra és velük, mint a kommunikáció, a problémamegoldás, az együttműködés vagy a kreativitás.
Ezek mind-mind fontos alapelemei a programnak – az, hogy közben a tantárgyközi program révén a Föld bolygó eltökélt, nagyon felkészült és nagyon tudatos védelmezői lesznek, már tényleg csak hab a tortán.
És végül egy nagyon egyedi, különleges tényező, hogy Kapu Tibor hamarosan kezdődő űrutazása előtt már kipróbálta a szimulátort, elismerően nyilatkozott a tapasztalatiról.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)
Nemes célért futottak újra! (galéria)
2025. szep. 06.
A beszámolóra még várni kell, de a képeket már mutatjuk: idén immár kilencedszerre rendezett jótékonysági futóversenyt az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. A nagy közösségi kezdeményezés keretében több százan vállalták a három táv valamelyikét ma délelőtt – remek időben, remek hangulatban, az elfogadás és a segítségnyújtás jegyében!
Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!
2025. szep. 06.
Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált – ráadásul ezúttal új helyszínen, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) várják szeretettel a műfaj régi és új szerelmeseit szeptember 13-án, azaz éppen egy hét múlva szombaton. Színes kavalkád készül – ott a helyed!
Bernisek randevúja a Duna-parton
2025. szep. 05.
Ismeretterjesztő előadásokkal pettyezendő, sőt, fürdetéssel koronázandó összetartást szerveznek a berni pásztorkutyák híveinek városunkban. A "bernisek" találkozójára szombaton várják a vendégeket a Duna-parton.
DSTV: állati betevő az arborétumban
2025. szep. 05.
A Baracsi úti Arborétumnak állandó lakói is vannak, és az ott élő állatok gondozása napi szintű feladat, derül ki a DSTV összegzéséből. Az etetés, az ólak takarítása mellett az egészségügyi állapotukra is figyelni kell; Orosz Csaba önkormányzati képviselőt éppen takarmányszállítás közben érték el. Hangkép.
DSTV: a mozi varázsa – nézői szemmel
2025. szep. 04.
Sok látogatót vonz a dunaújvárosi Kultik Mozi, derül ki a DSTV összegzéséből. Időről időre futnak teltházas produkciók, illetve olyan filmek is, amelyek hosszú ideig vannak műsoron. De mi adja a mozi máig ható varázsát? Válaszolnak a nézők! Hangkép.








