A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.
Május utolsó hétvégéjén országszerte a gyerekeké a főszerep – a gyermeknap apropóján városunkban is kedveskednek az ünnepelteknek évről évre. Ebben az esztendőben azonban különleges eseménysorozattal készült az önkormányzat – szemléletformáló céllal tartották meg az első ÖKO-napot vasárnap.
Élmény a tanulás
A helyszínen Beéry Réka, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője ismertette részletesen a programot:
– Bábelőadással, gyermekműsorokkal és az elmaradhatatlan kézműves foglalkozással is készültünk a gyerekeknek – igyekeztünk több korcsoportnak is kedvezni. A nap legfőbb célja volt az ismeretterjesztés és az, hogy a kicsik felismerjék, lehet élmény is a tanulás.
Minden érzékszervet megmozgató feladatokon mérethették meg magukat a csemeték – illat és tapintás alapján kellett felismerniük a kérdéses növényeket, fűszereket. Mindenki kedvence minden bizonnyal a talajszelvény-vizsgálat volt – természeti csodáinkat más szemszögből is láthatták a gyerekek.
Az ÖKO-nap nem titkoltan azért is jött létre, hogy szemléletformáló erőként hasson a fiatalokra. Beéry Réka kiemelte, hogy a jó példákat követve alakíthatják ki jövőjüket és adhatnak útmutatót a többi, emellett a következő generációknak is.
Közös a felelősség
Az eseményt közvetlen európai uniós pályázat, az URBACT projekt részeként hozták létre. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármesternek szívügyei az ilyen és ehhez hasonló pályázatok – ezeken keresztül érezhető a felelősségvállalás súlya, hangsúlyozta a DSTV kamerája előtt a Szalki-szigeti forgatagban:
– Nagyszerű lehetőségek rejlenek ezekben a pályázatokban. Az URBACT projekt segíti a településeket abban, hogy integrált cselekvésekkel tehessünk a fenntartható változásért. A városok élhetőségét óvnunk kell – ennek kulcsa pedig a természeti értékeink megőrzése, óvása, lehetőség szerinti bővítése egy valóban környezettudatos közösséggel, a zöld városért.
Az ÖKO-napon nem csak tanulni lehetett – építették a város zöldövezeteit is. Ennek keretében szimbolikusan csemetét ültettek a Szalki-szigeten – ezzel is jelezve, hogy fontos feladat a biológiai sokszínűség bővítése.
A gyerekeket megismertették a komposztálásban rejlő lehetőségekkel is, ami szintén fontos lépése a fenntarthatóbb életmódnak, emelte ki az alpolgármester:
– A gyerekek, fiatalok fogékonyak a tudásra. Megszerzett tapasztalataikkal jó példát mutathatnak társaiknak és szüleiknek egyaránt – a programon betekintést nyerhettek a komposztálás rejtelmeibe is. Ezt a módszert szeretnénk széles körben megismertetni és használatára biztatni a közösségeket, ezért a közeljövőben tervezzük óvodák bevonását is egy városi szintű komposztáló-projektbe.
Nyitottan és érdeklődve fogadta a közösség az ÖKO-napot. A szervezők biztosak abban, hogy folytatják a kezdeményezést – annak érdekében, hogy ismerjük és óvjuk meg minél többen környezeti értékeinket!
Fotók: végh Zoltán

