Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)
Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos lépcsőfutó bajnokságán – a viadalnak csütörtökön adott otthont a szokásos felső Duna-parti helyszín.
Kisjubileumot ünnepelt a viadal, idén immár tizenötödszörre rendezték meg a lánglovagok lépcsőfutó megméretését Dunaújvárosban, derül ki a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságának közleményéből. Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, vármegyei sajtószóvivő összegzése arra is kitér, hogy a komoly erőpróba során három korcsoportban, egyéni és csapatversenyben, valamint abszolút kategóriában is értékelték a szintidőket.
A vármegyei tűzoltó lépcsőfutó bajnokságnak minden évben a Duna-parti lépcsősor ad otthont. A verseny különlegessége, hogy a lépcsősor több szakaszra tagolt, ezért mikor a versenyzők már úgy látják, hogy mindjárt célba érnek, akkor szembesülnek vele, hogy még néhány lépés hátra van. A csaknem kétszáz lépcsőfok szintmagassága és mélysége is eltérő, amely tovább nehezíti a versenyt. A feladat teljesítése nagy koncentrációt, fizikai erőnlétet és kitartást igényel a résztvevőktől. A teljesítményt minden évben befolyásolja az időjárás is – a csütörtöki erőpróba során az időnként felerősödő széllökések nehezítették a versenyzők dolgát.
A bajnokságon tíz csapat csaknem harmincöt versenyzője állt rajthoz. A székesfehérvári, a dunaújvárosi és a sárbogárdi hivatásos tűzoltók mellett részt vettek a bicskei önkormányzati, valamint a lajoskomáromi, a csákvári önkéntes tűzoltók, a Sárvíz Tűzoltó Egyesület csapata, továbbá a dunaújvárosi papírgyár és a vasmű létesítményi tűzoltói, valamint a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tűzoltó szakképzésének vármegyei hallgatói. A versenyzők teljes védőruházatban és kompozit palackos légzőkészülékkel futottak fel időre a lépcsősoron.
A harminc év alatti korosztályban a sárbogárdi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója, Hallósy Gergő Miklós tűzoltó őrmester 68,1 másodperc alatt győzte le a lépcsőfokokat, és vívta ki abszolút összetett versenyben is a bajnoki címet. A 30-39 év közöttiek korcsoportjában az évek óta címvédő Berta Bence tűzoltó főtörzsőrmester, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője győzedelmeskedett, míg a negyven év felettiek versenyében Gróf Zoltán tűzoltó őrmester, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója végzett az első helyen. A csapatversenyt a Véd-Sz papírgyár "Papírkutyák" létesítményi tűzoltó csapata nyerte, míg a második helyen a székesfehérvári hivatásos tűzoltók végeztek, a bronzérmet pedig a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók szerezték meg.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság volt parancsnoka, aki örömmel elevenítette fel emlékeit a korábbi rendezvényekről is.
– Ez egy igen férfias tűzoltós feladat, csak a legerősebbek, a legjobb kondiban lévők vállalkoznak erre a versenyre, melynek komoly hagyománya van, hiszen jó pár éve megrendezzük már ezt a viadalt itt a dunaújvárosi Duna-parton, ezúttal a huszonhetedik közbiztonsági rendezvénysorozat részeként. Ezt a versenyt nem lehet csak úgy megcsinálni, hogy eljövök és kipróbálom magam, mert ez nemcsak egy sima lépcsőfutás, hanem eszközben, légzőkészülékben kell végrehajtani nagy súllyal, tehát erre azért fel kell készülni. Mikor még én is futottam, rendre azok nyertek, akik nagyjából hetven kilósak, hónaljig ért a lábuk, s mint egy gazella, kettesével-hármasával szedték a lépcsőfokokat, de mi is mindig megpróbáltuk mindent. A legnehezebb része a versenynek az, hogy mikor az ember lentről felnéz, látja a lépcsősor végét, ám mikor eléri az általa célnak vélt lépcső végét, akkor szembesül azzal, hogy van még egy pár lépcsősor, és az ott rosszul esik, de ezért jó a helyismeret, hogy az erőt jól osszuk be.
Szívből gratulálunk minden indulónak, a helyezetteknek de pláne – a viadal pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Sziréna
Bemutató a lakástüzek visszaszorításáért
2025. okt. 30.
A Fejér Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság októberben megtörtént tűzeseteket bemutató képekkel is illusztrált, ám a megelőzéshez elengedhetetlen, hasznos információkkal kiegészített tárlatot indított útjára. A kémény-és lakástüzes kiállításnak az MMK aulája ad otthont, amelyet minden korosztálynak érdemes megtekinteni.
Életfogytig lakat alatt maradhat a borzalmas sorozat elkövetője
2025. okt. 28.
Korábban meglopott dunaújvárosi rokonai ellen tervelt ki bestiális bűncseleményt a férfi, aki saját feleségét is bántalmazta, prostitúcióra kényszerítette. Ügyében a Győri Ítélőtábla dönt – a főügyészség súlyosbításra tett indítványt, akár élete végéig börtönbe kerülhet a tettes, értesült a DO. Borzasztó történet, csak erős idegzetűek olvashatják!
Kémény- és lakástüzes kiállítás nyílik az MMK-ban
2025. okt. 28.
Különleges bemutatóval készül a vármegyei katasztrófavédelem: a Munkásművelődési Központ vendégei kémény- és lakástüzes bemutatót láthatnak szerdától. Hírünk mellé bónusz is jár: online leporellók a kiállítás anyagából!
Hamis papírokkal, hamis rendszámokkal próbált bejutni a gyár területére – lebukott!
2025. okt. 27.
Gyanús teherautót és annak vezetőjét vonták intézkedés alá a rendőrök a Hankook üzeménél – a román férfi hamis okmányokkal próbált árut elszállítani. Semmi sem stimmelt, ráadásul drogot is találtak nála, értesült a DO.
Sajnos sikerrel "duplázott" az autótolvaj
2025. okt. 24.
Két autót is elkötött, az egyiket ráadásul meg is rongálta az a férfi, akit a dunaújvárosi rendőrök csíptek el a napokban. Mindkét lopásnál a tulajdonos figyelmetlenségét használta ki az éber tolvaj, értesült a DO.
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.









