Végre melegedés kezdődik
Napos napok nyitánya után némi esővel búcsúzik a május a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint, de végre masszívan 20 fok fölötti értékekkel számolhatunk. Ez furcsa tavasz ezzel együtt – most viszont berobban, szó szerint.
"Elszórt záporok, de már 22-24 fok" – remek hírekkel szolgál szokásos hétindító prognózisa nyitányaként Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szerkesztője. A részletek is vidámabbak, várhatóan vége a májusi novembernek – igaz, lassan a májusnak is: ma a napsütés mellett északnyugat felől gomolyfelhők érkeznek, és elszórtan egy-egy futó zápor lehet. Élénk lesz a szél, de emelkedik a hőmérséklet – 19 és 24 fok közé melegszik a levegő.
A friss modellek szerint a folytatás is hasonlóan alakul. A többórás napsütést gomolyfelhők zavarják kedden, de az északi hegyes-völgyes vidékek lakói ernyő nélkül ne induljanak el – ott még lehet zápor, sőt, komolyabb zivatar is kipattanhat. Folytatódik a nappali felmelegedés – az élénk északias szél mellett végre 20-25 fok közé melegszik a levegő.
Némi változás várható szerdától: a kezdeti napos időszak után északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor, néhol komoly zivatar is. Estétől ismét megerősödik az északnyugati szél – de marad az elmúlt hetekhez képest meleg idő – 22-24 fok körüli értékeket mérhetünk.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint a csapadékzóna a hét közepén elhagyja térségünket: csütörtökön eleinte még többfelé, napközben már csak keleten fordulnak elő záporok, zivatarok. Nyugaton és az ország középső tájain, így térségünkben is sok napsütés lehet – igaz, erős marad az szél, ráadásul 20 fok köré esik vissza a hőmérséklet.
Változóan felhős időre lesz kilátás pénteken is – de már csak keleten alakulhatnak ki záporok –, a szél napközben fokozatosan veszít erejéből. Marad a kellemes tavaszias idő, 19-20 fok valószínű.
A hét végén már egyenesen nyárias mutatókkal számolhatunk: szombaton napos és gomolyfelhős időszakok válthatják egymást, 20-23 fokos csúcsokkal, számottevő csapadék nélkül, míg vasárnap – immár júniusra fordulva – szikrázó napsütés, akár 26-28 fokos csúcshőmérséklet is lehet.
Aki teheti, válasszon szabadidős programot – és szép lassan elő lehet készíteni a szalmakalapot és a napvédő kencéket is!
(Fotó: Így látjuk MI! – Gál Krisztina képe)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: ismét várt a bazár
2025. máj. 24.
Újra sikeres volt a Tökmag Bazár közösségi kezdeményezése a Munkásművelődési Központban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kinőtt gyerekholmik, cipők, ruhák, már nem használt játékok ismét gazdára találtak – minden résztvevő örömére. Hangkép.
Gyermeknapi ÖKO-kavalkád a Szalki-szigeten
2025. máj. 23.
"Minden egyes cselekedet számít!" ezzel a mottóval rendeznek ÖKO-napot a Szalki-szigeten vasárnap. A gyereknapi sokadalom célja és tétje a környezettudatos magatartás terjesztése – sok-sok játékkal, interaktív akcióval! Csalogató programok itt!
Olasz minőségű cipők a munkába és a hétköznapokra
2025. máj. 23.
A megfelelő férfi cipő megtalálása nem egyszerű folyamat, az alkalomhoz passzoló darab kinézete ugyanis sok mindentől függ. A hatalmas kínálat pedig tovább nehezíti a problémát. (X)
Kinőve, belenőve, túlnőve: a gyerekszandál méretének megválasztása
2025. máj. 23.
Amikor egy gyerkőc szandálját a kezünkbe vesszük, akkor első pillantásra nem biztos, hogy bármit különösnek találunk. Egy apró cipő, amin általában egy kisebb szám található, de ez sokszor nem mond sokat a szülők számára. (X)
Színes és változatos gálával jubilált a Rudas középiskola (galériával)
2025. máj. 22.
Nívós eseménnyel ünnepelte fennállásának 50. tanévét a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium intézménye. Az alkalomból nagyszabású gálaműsorral várták a vendégeket a Bartók színházba kedden este – méltó módon emlékezve az iskola fél évszázados történetére.
Testi támogatás az idegrendszernek – a Pentelei iskola sorozatában
2025. máj. 22.
Az ADHD és az autizmus táplálkozási megközelítéséről szervez műhelybeszélgetést a Pentelei iskola: a pénteki esemény ingyenes, de regisztrációköteles – még lehet jelentkezni!
Ezért érdemes akkumulátoros szerszámgépeket használni
2025. máj. 22.
A mindennapok során sokféle különböző barkácsmunka adódhat otthon, amiket könnyen el tudunk végezni mi magunk is, ha van egy kis kézügyességünk, némi gyakorlatunk és persze, ha rendelkezésünkre állnak a megfelelő kialakítású szerszámok. (X)