Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban
Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.
Gondolták volna, hogy milyen régre nyúlik vissza a tűzoltózenekar vagy a lánglovagképzés története? Ezek történetét idézi meg az Intercisa Múzeumban bemutatott vándorkiállítás – nem maradt el természetesen a helyi vonatkozás sem.
Jó szívvel fogadták
A közelmúlt rendkívül tartalmas volt a helyi múzeum életében. Május végén nyílt meg a „Szól a rádió…” című időszaki kiállítás, majd néhány nappal később a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, Orosz Csaba önkormányzati képviselő és a Dunaferr iskola növendékeinek jelenlétében nyílt új gyűjtemény az intézményben. Mint azt fentebb már említettük, a tárlat a tűzoltózenekar és a tűzoltóképzés történetét eleveníti fel – a bemutatótáblákon több QR kód is helyet kapott, amelyeket beolvasva korabeli fotók, zenék és archív anyagok teszik még teljesebbé a bemutató tudásanyagát.
Az időszaki kiállítás megnyitóján Farkas Lajos igazgató köszöntötte a vendégeket, majd méltatta a korábbi együttműködésüket a Katasztrófavédelem Központi Múzeumával, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselővel, a közbiztonsági bizottság ex-tűzoltóparancsnok vezetőjével. A múzeum igazgatója hangsúlyozta: mindig tisztelte azokat a szakemberek, akik olyan munkát végeznek, amelyekre ő nem lenne képes. Hozzátette, mindig egyfajta nyugalommal töltötte el, amikor egyenruhás, címeres öltözékben dolgozó szakembereket látott munka közben.
Bőséges háttéranyag
A bemutatótáblákon felelevenedik a tűzoltózenekar és a tűzoltóképzés története. A bemutatott anyagról dr. Berki Imre, a vándorkiállítást gondozó múzeum igazgatója beszélt. Mindkét téma kapcsán bőséges háttéranyag állt a múzeum rendelkezésére, s mivel az idők során a képzésben is rengeteg változás történt, így tényleg érdemes legalább egyszer ebből a szempontból is áttanulmányozni a lánglovagok történetét.
Azt a történetet, amely helyi vonatkozásáról is egyre többet tudunk Orosz Csaba önkormányzati képviselő jóvoltából. A Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke beszélt arról, hogy pontosan mit is tartalmaz ez a bizonyos „helyi vonatkozás”:
– Két dologra vagyok nagyon büszke ezen a kiállításon. Az egyik egy kis könyvecse, amely 1914-ből származik. Nagy-Magyarország összes tűzoltóegyesülete benne van ebben az évkönyvben. Egy picike kötet, s mégis olyan információkat hordoz, hogy például Dunapentele Önkéntes Tűzoltósága 1889-ben alakult, és azt is felsorolja, hogy akkor kik voltak a tagok, mennyi pénzből gazdálkodtak, mennyi eszközük volt, s hogyan dolgoztak. Nagyon érdekes kiadvány, számunkra a közvetlen elődök miatt is fontos kötet. A másik pedig két régi sisak, ami az akkori tűzoltók védőfelszereléséhez tartozott volt – ezeken jól látható, milyen nagy a különbség az akkori és a mostani eszközök között.
Orosz Csaba a fent idézett gondolatokkal ajánlotta a gyűjteményt a Dunaferr iskola tanulóinak a figyelmébe is, majd arra buzdította a kíváncsi tekintettel figyelő iskolásokat, hogy bátran válasszák a tűzoltóhivatást.
A dupla jubileumot ünneplő tematikus vándorkiállítást egészen június végéig láthatják az Intercisa Múzeumban.
Fotók: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Kultúra
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!
Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban
2025. júl. 04.
Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.