Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés
A Dunaújváros Kenyere akciósorozat mintájára nemrégiben útjára indult a Dunaújváros Pizzája program, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Pizzéria közös kezdeményezése. Az elv változatlan: aki ezt a finomságot vásárolja, félévente támogat egy helyi szervezetet – ezúttal az MMK volt a kedvezményezett.
A Dunaújváros Pizzája összegyűlt 115 ezer 250 forintos adományát Für Zita, az Édes Pizzéria üzletvezetője, valamint Barta Endre humán ügyekért feleős alpolgármester adta át.
Tegyünk jót, együnk pizzát!
Már nemcsak kenyeret vásárolhatunk a jótékonykodás érdekében, hanem pizzát is: a Széchenyi Pékség Dunaújváros Kenyeréhez hasonlóan a támogatók táborába lépett be az Édes Pizzéria is, méghozzá gyorsan népszerűvé vált szlogennel: tegyünk jót, együnk pizzát!
A kezdeményezés fél évvel ezelőtt kezdődött, és a program meghirdetésétől eltelt hónapokban a Dunaújváros Pizzájából 211 darab fogyott, különböző méretekben: a kicsiből 39, a nagyból 133, míg az óriásból szintén 39 darab. És itt most tényleg számít a méret, hiszen ennek függvényében 250, 500 és 1000 forint került a támogatói virtuális kalapba.
A kezdeményezésről Barta Endre alpolgármester a program félévet lezáró sajtótájékoztatóján beszélt:
– Az Édes Pizzériának már nem ez az első akciója, ugyanis korábban az Aranyalma Tagóvodának, majd az MMK-nak sütöttek pizzát, támogatás céljából. Innen jött az ötlet: ha már van város kenyere, legyen város pizzája is. Az elmúlt fél évben az MMK-t támogatták a vásárlók, és Dunaújváros Pizzájából 211 darab fogyott, amely 115 250 forintot jelent az intézménynek. Azt gondolom, a későbbiekben ez az akció is kiforrja magát, és bízom benne, hogy rengeteg szervezetnek jut a segítségből.
A jó ügyért továbbra is
Für Zita, az Édes Pizzéria üzletvezetője egyebek mellett arról is beszélt, hogy az akciót azért kezdték, mert Dunaújváros lakosaival összefogva szeretnék a dunaújvárosiak mindennapjait egy kicsit könnyebbé tenni.
Kováts Rózsa, az MMK igazgatója elmondta: az összegyűlt támogatást a jelenleg is zajló heti nyári gyermektáboruk programjaira fordítják majd, amely minden héten izgalmas elfoglaltságot kínál a gyermekeknek.
A tájékoztatón természetesen szó esett a folytatásról is, a közös bejelentés nyomán kiderült, hogy a Dunaújváros Pizzája következő kedvezményezettje az Útkeresés Segítő Szolgálat „Érted vagyunk 1987 Alapítványa” lesz.
Budavári Mariann, az alapítvány egyik képviselője elmondta: az adományt közelgő rendezvényeikre, a gyermekek nyári táboroztatására, valamint az Útkeresés égisze alatt futó iskolakezdési akcióra fordítják majd.
Az elkövetkezendő félévben tehát minden megvásárolt 26, 32 és 52 centiméteres Dunaújváros Pizzája után 250, 500 és 1000 forintot az Útkeresés Segítő Szolgálat "Érted vagyunk 1987 Alapítványának" gyűjthetnek a városlakók.
A jelszó már ismerős: tegyünk jót, együnk pizzát!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Visszatért a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska
2025. máj. 20.
Közel egyéves visszatelepítési folyamatot követően visszatérhetett a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska.
Némi napsütés után felhős, borult, csapadékos hét várható
2025. máj. 19.
A gyümölcsérlelő meleg még várat magára, a hétre is felhős és esős napokat ígér a DO időjárási szakértője. A naposabb nyitány után már keddtől megérkeznek a felhők – és ki is tarthatnak egészen a hét végéig.
Használjunk okos megoldásokat az energia optimalizálása érdekében!
2025. máj. 19.
Folyamatosan olvassuk a hírekben, hogy az időjárás milyen károkat okoz, mennyire hatással van a vállalkozások működésére vagy épp az energiafelhasználásra. Szerencsére a modern technológia lehetővé teszi azt, hogy soha nem látott hatékonysággal vegyük fel a küzdelmet az időjárás hatásaival szemben. (X)
DSTV: jótét céllal bálozott a Vasvári közössége
2025. máj. 19.
Az eseményről már beszámoltunk, most itt a DSTV összeállítása a Vasvári-bál kínálatáról. A szülők és pedagógusok vidám összetartásának a Campus Étterem adott otthont a közelmúltban – a programot idén is jótékony céllal szervezték. Hangkép.
Az alapozó használatának fontossága falfestéskor
2025. máj. 18.
Amikor az otthonunk átalakítása, felújítása kerül napirendre, akkor az egyik leggyakoribb szakmunka a falfestés. Lehet, hogy egy új színt szeretnénk adni a falfelületeknek, de az is lehet, hogy csak egy egészségügyi festésre van szükség annak érdekében, hogy felfrissítsük a már meglévő árnyalatot. (X)
Irány az űr – a Föld védelme érdekében!
2025. máj. 17.
Fináléjához, egyúttal az egyik csúcspontjához érkezett a Móricz Zsigmond Általános Iskolában futó SpaceBuzz program: a közelmúltban űrszimulátort telepítettek az iskola udvarára, amit persze örömmel próbáltak ki a programba bekapcsolódott nebulók. Is.
Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva
2025. máj. 17.
Több mint 170 asztal talált gazdára a sokadalom előtt, az újrahasznosítás jegyében futó kincsvadászat helyszíne immár a szokott módon a piac lesz vasárnap délelőtt. Bónusz: személyes várostörténet dr. Tóth István tollából – dedikálással, beszélgetéssel!