Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
Az intézmény nyári menetrendjéről tájékoztatta lapunkat Tóth Éva, a József Attila Könyvtár vezetője. Mint összegzéséből kiderül, július 28. és augusztus 22. között rövidített nyitvatartás lép életbe. A jelzett időszakban a felnőtt- és a gyermekkönyvtárban egyaránt minden hétfőn, szerdán és pénteken 8-13, míg keddenként ás csütörtökönként 13-18 óra között várják az olvasókat. A könyvtár szombatonként és augusztus 20-án szerdán, a nemzeti ünnepnapon zárva tart.
A Béke fiókkönyvtár a Március 15. tér 5. cím alatt a nyári időszakban, augusztus végéig kedd délelőttönként is üzemel. Az olvasókat ott minden hétfőn, szerdán és csütörtökön 12 órától 17 óráig, kedden 8 órától 12 óráig, pénteken 12 órától 16 óráig várják.
Az intézmény nyári olvasmányokat is ajánl a forró vagy éppen esős napokra (és éjszakákra...) – mivel közeleg a Hold nemzetközi napja (július 20.), az intézmény állományából kigyűjtötték az égitesttel kapcsolatos könyveket. Olyan kötetek kerültek a rendhagyó válogatásba, amelyek a többek között a Holdra szállásról, vagy éppen a Holdhoz kapcsolódó legendákról szólnak – és persze olyan könyveket, amelyeknek a címében szerepel valamilyen formában a Hold.
Természetesen a kiegészítő programok is csalogatják a könyvtár vendégeit: az emeleti kiállítótérben még látható Szabóné Zsedrovits Enikő fotóriporter kiállítása, a gyermekkönyvtár népszerű nyári programjai is várják az aprónépet: Marcsi néni és Orsi néni mondókás-játékos, dalokkal körített Mazsola percek című foglalkozása ma 10 órakor kezdődik, míg július 24-én, csütörtökön Diavetítés és kreatív foglalkozás várja a gyereket és szüleiket.
Ahogy az intézmény, úgy a kiegészítő programok is nyitottak, mindenkit szeretettel várnak!
(Illusztráció: jakd.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: az orgona varázsa
2025. dec. 05.
Az év utolsó időszakában különös csengése van az orgonának, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangzása az ünnep legszebb pillanatait koronázza meg – mint az evangélikus templomban koncertezett Lengyel Zoltán bemutatóján, aki a muzsikájával elvarázsolta a látogatókat. Hangkép.
DSTV: élmények Latin-Amerikából
2025. dec. 03.
Távoli régió világát idézte fel az Intercisa Múzeum programja, derül ki a DSTV összegzéséből. Dr. Pólyi Csaba nyugalmazott nagykövet osztotta meg élményeit és tapasztalatait Latin-Amerikáról a magyar diplomácia szemszögéből a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D
2025. dec. 01.
A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.
Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban
2025. nov. 30.
Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.
DSTV: ezer szín a Bartók aulájában
2025. nov. 29.
A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.
DSTV: széktárlat a múzeumban
2025. nov. 26.
Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"
2025. nov. 23.
Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!









