Dunaújváros Hetilap

A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig

Öcaline - 2025. augusztus 1. 9:30

Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.

 

A találkozóra a Martinovics utcában került sor, amely terület korábban nem tartozott a képviselő körzetéhez, de a határok módosítása után immár része lett annak.

Élő kapcsolat a körzetben

Barta Endre kiemelte, hogy fontosnak tartja az élő kapcsolat kialakítását a lakókkal, ezért rendszeres fórumokat tervez a körzet több pontján is. Hangsúlyozta: az újonnan hozzá tartozó területeken is folytatni kívánják azokat a fejlesztéseket, amelyek még Utassy Éva, a korábbi, 2021-ben elhunyt képviselő munkássága idején fogalmazódtak meg – az ő ötleteit is szeretné megvalósítani.

Az elmúlt hetekben már történt előrelépés: elkészült a védőnői szolgálat melletti lépcső lejárója, megkönnyítve ezzel a babakocsival és mozgáskorlátozottként közlekedők dolgát. A közeljövőben további fejlesztések várhatók, többek között fák és bokrok metszése, valamint új padok és szemetesek kihelyezése is szerepel a tervek között. Emellett egyes járdaszakaszok felújítása is megkezdődik.

A fórumon megjelent lakók több javaslattal is éltek, amelyeket a képviselő ígérete szerint beépítenek a jövőbeni tervekbe. Barta Endre kiemelte, hogy a már korábban megkezdett projekteket sem hagyják félbe – például a trafóházak esztétikai felújítása, festése is folytatódik.

Egyedi arculattal

A 4-es választókörzet újabb különleges alkotással gazdagodott: ezúttal egy hatalmas sast ábrázoló festmény díszíti a Váci utca mögötti trafóházat. A mű Nagy Gergő keze munkáját dicséri, aki tavaly óta szebbnél szebb motívumokkal látja el az építményeket.

A most elkészült alkotás nemcsak látványos, hanem jelképes is: a sas az erőt, a szabadságot és a felemelkedést szimbolizálja. A lakók örömmel fogadták az új festményt, hiszen a kissé csúnya építmények ilyen módon a városkép díszeivé válnak, és vidámabbá teszik a mindennapokat.

Barta Endre alpolgármester, a körzet képviselője hangsúlyozta, a kezdeményezés eddig mindig sikert aratott, így a jövőben is folytatják a trafóházak színesítését. Mint mondta, a cél az, hogy a városrészek közösségi tereit emberközelibbé, barátságosabbá tegyék:

– Fontosnak tartjuk, hogy a közterek ne csupán funkcionálisak legyenek, hanem értéket is képviseljenek. Gergő alkotásai már most nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a körzetünk egyre szebb, élhetőbb környezetté váljon.

A projekt jó példája annak, hogyan találkozhat a művészet a városfejlesztéssel: a fiatal alkotó munkái nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem erősítik a közösségi összetartozást is, például a dunaújvárosi látképek megfestésével, de az ismert mesefigurák is mosolyt csalnak a járókelők arcára. A 4-es választókörzetben így tovább folytatódik az a folyamat, amelynek köszönhetően Dunaújváros egyre több pontján találkozhatunk kreatív és inspiráló köztéri művészettel.

DMJV Önkormámyzata

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

2025. dec. 04.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

2025. dec. 04.

Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

2025. dec. 04.

Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

2025. dec. 03.

Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

2025. dec. 03.

Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.

Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége

Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége

2025. dec. 02.

Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.

 

Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért

Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért

2025. dec. 02.

Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.