Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata

Veres Viktória - 2025. augusztus 7. 18:00

Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.

Nagy büszkeség ez a közösségnek, egyúttal a városnak is – az önkormányzat nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a csapatot.  

Hazánkat képviselik a színpadon

Ismert, hogy rangos nemzetközi bemutatkozás vár a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesre. A népi hagyományokat őrző, azokat fenntartó táncos közösség a Kárpát-medence folklórját mutatja majd be a nagyérdeműnek Belgium egyik meghatározó folklórfesztiválján – az utazásuk jelentős összefogás, valamint számottevő önkormányzati támogatás révén jött létre.
Az együttes megfeszített tempóban készült a bemutatókra – az utazás előtti napokban sem állt meg a munka. A hét végén rendezik a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál sokadalmát, városunk táncosai tajvani, szlovén és természetesen belga együttesek társaságában lépnek közönség elé. Hajdu Ádám, a Vasas egyik művészeti vezetője a korábbiakban már beszámolt a művészeti forgatag tervezett menetéről:
– A bemutatók öt napja alatt intenzív, mozgalmas programsorral készülünk. Két este élőzenés, nyitott táncház keretében ismertetjük meg a magyar néptánckultúra alapjaival a fesztiválvendégeket, emellett összesen három fellépésünk lesz, önálló műsorokkal. Minden előadásra más és más koreográfiával örvendeztetjük meg a közönséget és a táncos társainkat – célunk, hogy a Kárpát-medence folklór örökségét minél színesebben tudjuk bemutatni.
Az utazás komoly költségekkel járt – ám a „Vasas család” összetartásának és a mögéjük beálló támogatóknak köszönhetően az értékőrző csapat részese lehet a nemzetközi forgatagnak.

Gondos kezekben a közösség

Városunk önkormányzata 3 millió forinttal járult hozzá a táncegyüttes belgiumi bemutatkozásához – az útiköltség előteremtésével vált biztossá az utazásuk. Kováts Rózsa, a művészeti csapatnak otthont adó MMK igazgatója a korábbiakban kiemelte, hogy a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítványnak, valamint magánszemélyeknek és cégeknek is hálásak a támogatásokért.
Szabó Zsolt alpolgármester az együttes utazása előtt meglátogatta a felkészülő táncosokat. Útravalóul tolmácsolta nekik a város üzenetét – hangsúlyozva, a város hírét is öregbíti a Vasas:
– Hatalmas érdem, hogy a város öröksége a Vasas közösségében is érezhetően megmutatkozik. Évtizedes hagyományaikat, értékeiket a mai napig éltetik – feladatunk, hogy támogassuk őket. A belgiumi fesztiválon nemcsak Magyarországot, hanem Dunaújvárost is képviselik – biztos vagyok abban, hogy kitartásuknak és akaraterejüknek meg lesz a gyümölcse a fesztiválon is.

Az alpolgármester kiemelte, hogy Dunaújváros múltja elválaszthatatlan a Vasas Táncegyüttestől. Úgy véli, hogy a csapat tudja – a város egész közössége mellettük áll, ám fontos, hogy élvezzék ezt az újabb élményt.
A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes augusztus 8-án pattan repülőgépre – és borítékolható, hogy komoly magasságok várják őket a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon is.

Fotók: Végh Zoltán

A rovat további hírei: Kultúra

A Magyar Nemzeti Galériában lép közönség elé a Viadana

A Magyar Nemzeti Galériában lép közönség elé a Viadana

2025. okt. 15.

Ősbemutatóval, valamint gyermekkari közreműködéssel színesítik a fővárosi "matinékoncert" programját vasárnap délelőtt; a nagy tavaszi visszatérés után újabb komoly mérföldkő előtt áll a Viadana Kamarakórus.

Emléktárlat a Rosti tantermi sorozatában

Emléktárlat a Rosti tantermi sorozatában

2025. okt. 14.

Feltóti Sándor emléke előtt tiszteleg az a bemutató, amely egyúttal évadnyitója is lesz a gimnázium Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozatának; csütörtökön várnak minden érdeklődőt.

DSTV: a muzsika ünnepe a zeneiskolában

DSTV: a muzsika ünnepe a zeneiskolában

2025. okt. 12.

A Sándor Frigyes Zeneiskola is színes programmal várta a muzsika szerelmeseit a zene világnapján, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény kamaratermében az intézmény növendékei és művész-tanárai adtak ünnepi koncertet. Hangkép.

 

Városunkban jubilált a filmes seregszemle

Városunkban jubilált a filmes seregszemle

2025. okt. 10.

Stílszerűen az Időutazás címet kapta a keresztségben a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál – a Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) jubileumi seregszemléjét a múlt hét második felében rendezték Dunaújvárosban.

DSTV: varázslatos meseünnep a könyvtárban

DSTV: varázslatos meseünnep a könyvtárban

2025. okt. 10.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása a József Attila Könyvár meseünnepéről. A Magyar Olvasástársaság javaslatára 2005 óta Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket is ünnepeljük – a gyermekkönyvtárban is színes foglalkozást szerveztek a jeles élvfordulóra. Hangkép.

 

DSTV: a zene napját ünnepelték

DSTV: a zene napját ünnepelték

2025. okt. 09.

Dunaújvárosban is több eseményt szenteltek a zene világnapjának, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szent Pantaleimon iskola sem maradt ki a sorból – a Sándor Frigyes Zeneiskolola jazz-formációja vendégeskedett az intézményben a jeles napon. Hangkép.

 

Betegség miatt elmarad a könyvtári "szívzuhanás"

Betegség miatt elmarad a könyvtári "szívzuhanás"

2025. okt. 07.

Az Országos Könyvtári Napok helyi programjai közül az egyik csúcspontnak ígérkezett Nagy Katica és Prieger Zsolt bemutatója, a József Attila verseinek újragondolása nyomán született "Szívünkből zuhanó szelek" című produkció – november derekán pótolják. Gyorshír.