A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
Mi is a szabadság ára? Lucia Kašová filmjének hőse vitorlásával egész életében a habokat szelte.A Szertelen Házban folytatódik a KineDok program egyik dunaújvárosi helyszínének sorozata: jön A tengerész kedden délután.
A cím persze félrevezető, a Zenélő cukrászda programjában ezúttal is a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei lépnek közönség elé – méghozzá szombaton délután. Mindenkit várnak!
Már az advent és a karácsony került a fókuszba a Magyar Papírmúzeum új időszaki bemutatóin, derül ki a DSTV összeállításából. A Papírgyári úti látogatóközpontban négy ünnepi bemutató csalogatja a vendégeket. Hangkép.
Különleges zenei csemegéről tudósít a DSTV összeállítása. Másodszor szólaltatták meg koncert keretében az evangélikus templom új orgonáját – Teleki Miklós orgonaművész ritkaságokat is felvonultató repertoárral érkezett vasárnap. Hangkép.
Komoly szubkultúra masszív tábora találta meg a 3. Dunaújvárosi Képregényfesztivál kínálatát az MMK-ban múlt szombaton. Az viszont valódi bónusz ajándék, hogy életemben először beszélgethettem egy képregényhőssel!
Izgalmas művészeti kalandozásra csalogat a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) Gróf Ferenc képzőművész Beleértve a Holdat és más égitesteket című kiállításával várja a látogatókat. Hangkép.
Csodás hangszer és csodás repertoár csalogatja a közönséget, ráadásul a vasárnap esti esemény bevételét a gyülekezeti alapítvány ünnepi előkészületeire fordítják.