Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
Városszerte szép, ligetes környezetben szórakozhatnak és tölthetik el szabadidejüket a gyermekes családok: az utóbbi években Dunaújváros játszóterei bővültek és szépültek. Az újtelepi Tündérkert játszótér is rendkívül népszerű, sok látogatót vonz annak ellenére, hogy kertes házas övezetben található. A titka az, hogy valódi közösségi térré formálódott – az elmúlt napokban rövid időre bezárta kapuit. Az ok egyszerre prózai és örömteli: felújítás vár a játszótérre.
Aktív, jótét közösség
A Városvédők Újtelepért Egyesület kollektívája és az önkéntesek szombaton délelőtt is munkával töltötték az idejüket. Nyári Ica, az egyesület alelnöke számolt be a projekt részleteiről:
– Közel 1 millió forint a beruházás anyagköltsége, ennek több mint felét, egészen pontosan 580 ezer forintot a KÖSZ, Hankook! pályázat révén kaptuk, a többit egyesületi forrásból teremtettük elő. Szerencsére több helyi építőipari vállalkozás is segített gépekkel, szakemberekkel. A munka összetett, és bizony nem két napos feladat: a játékelemek alá gumiszőnyeget teszünk, de ezt megelőzi az árokásás, a betonelemek behelyezése és az árkok feltöltése. Sokan fogtunk ásót és lapátot azért, hogy az ide érkező családokat szebb és biztonságosabb környezet fogadja a jövőben.
A lakók közül sokan csatlakoztak a felújításhoz – pakolták, hordták az építkezési elemeket. A kétkezi munkát markolóval is segítették, így a nagy mennyiségű földet hatékonyabban tudták mozgatni.
Az abroncsgyár évek óta népszerű támogatási programja, a Közösségi Összefogás a Szebbért, vagyis a KÖSZ, Hankook! támogatásra a gyárban dolgozó újtelepi lakos pályázotta,aki szerint szintén fontos, hogy ilyen ügyek mellé sokan álljanak be, keressék a lehetőségeket a környezetük otthonosabbá tételére.
Közösségi szolgálat
Nyári Ica kiemelte, hogy olyan közösségi tér kialakítása volt a céljuk, ahol az emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, a felnőttek és a gyerekek is új barátokra tehetnek szert. Úgy véli, hogy a helyszín rendszeresen bizonyítja: van igény a gondozására, a különböző programok szervezésére.
Tóth Kálmán, a körzet önkormányzati képviselője is munkásruhát öltött a szombati szeánszon. A képviselő elárulta, kevés szebb feladatot tud a közösségi szolgálatnál:
– Sokszor jól is esik a kétkezi munka – ezt pedig most az itt élők jólétéért tehetjük. Tettekkel állíthatunk példát mások, főként a gyerekek elé, megtaníthatjuk nekik az összefogás valódi erejét. A Városvédők Újtelepért Egyesület kollektívája is ezt teszi: megcsillogtatja a közösségben rejtőző erőt.
Tóth Kálmán elmondta, hogy a DVG Zrt. és a GESZ munkatársaira is mindig számíthatnak, ha Újtelepen valamilyen feladatra kerül sor. A Tündérkert Játszótér még egy kis ideig zárva tartja a kapuit, hogy az önkéntesek végezhessenek a munkálatokkal.
A közel 1 millió forintos beruházás nagy nyertesei természetesen a gyerekek lesznek – újabb szép játszótéren szórakozhatnak majd.
Fotók: Veres Viktória
A rovat további hírei: Közélet
Öt csapat áll folyamatosan csatasorban a fűnyírás frontján
2025. máj. 08.
Hiába az esős, csapadékos időjárás, Dunaújvárosban nem áll le a fűnyírás, legfeljebb lassul. A városüzemeltetési szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy rendben tartsák a közterületeket, parkokat és a zöld sávokat – még akkor is, ha az időjárás nem mindig kedvez a munkának.
ÖKO-napot is rendeznek a Szalki-szigeten
2025. máj. 08.
Nemcsak a Parázs-Varázs programjai szórakoztatják majd a közönséget május 25-én, hanem a gyermeknapra időzítve különleges programokkal készül városunk – a zöld értékek jegyében.
DSTV: a Partizán Dunaújvárosban
2025. máj. 08.
A beszámoló már megjelent hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy hét állomásból álló országjáró turnéja során városunkat is útba ejtette a Partizán csapata: riport készült, de vitafórum és közéleti műsor élő felvétele is színezte a dunaújvárosi állomás programját. Hangkép.
3 millió az üzemeltetés napi díja – csak nyáron nyit ki a dunaújvárosi élményfürdő
2025. máj. 07.
Dunaújváros egyik legismertebb létesítménye, az élményfürdő idén sem nyit ki idő előtt, noha az elmúlt évben lakossági nyomásra már május 1-jén megnyitotta kapuit. A tavalyi tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy hiába volt a korai nyitás, a fürdő látogatottsága messze elmaradt a várakozásoktól – az időjárás ugyanolyan hűvös és szeszélyes volt, mint most.
Tavaszi nagytakarítás a Technikumban
2025. máj. 07.
A "Tiszta udvar, rendes ház" elvet követve a Technikum városrészben, pontosabban a Dunaújvárosi Járási Hivatal mögötti parkolóban is elkezdődtek a tavaszi munkálatok. Ennek részleteiről számolt be Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője.
Zöld értékekkel startol a Generációk Háza
2025. máj. 07.
Jótékony célú kiállítás mellett színes programkavalkád várja az EU-s pályázatból megvalósuló Esze Tamás utcai bázis nyitányának vendégeit pénteken délután. Sok-sok természetbarát tényezővel kezdenek – itt a tételes kínálat!
Újra teljes útzár lesz a Pentele hídon
2025. máj. 06.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) friss tájékoztatása szerint májusban két alkalommal is lezárják a közlekedők előtt a Pentele hidat. Először péntektől!