Természetközeli esküvői helyszín – amikor minden adott az önfeledt ünnepléshez

doszerk - 2025. szeptember 24. 14:00

Manapság minden fiatal pár igyekszik úgy megválasztani az esküvője helyszínét, hogy az tökéletes legyen mind nekik, mind a vendégek számára. Egyre népszerűbbek a természetközeli esküvői helyszínek is, hiszen itt nagyobb létszámban is részt lehet venni. (X)

Míg a zord hivatali épületek befogadóképessége korlátozott, addig egy tóparti vagy erdőszéli tisztáson tartott ceremónián a hozzánk legközelebb állók mindegyike részt vehet. Nem véletlenül népszerű az Achilles Park Esküvőhelyszín sem, amely a Gyirmóti Tájvédelmi Körzet szomszédságában fekszik, Győrtől nem messze. Nézzük, mitől olyan különleges ez a park!

Gyönyörű környezet – szinte korlátlan létszám

A természetközeli esküvői helyszínek legnagyobb előnye talán nem is az, hogy csodás környezetben kerülhet sor a boldogító igen kimondására, hanem hogy a fogadalomtételen szinte korlátlan létszámú vendégsereg vehet részt.

Míg a városok hivatali termeiben meg van határozva, hány fő mehet be, addig kint, a szabadtéren bármennyi széket felállíthatunk, így jut hely a távolabbi rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, gyerekkori barátoknak is – nem csak a közeli családtagoknak.

Márpedig szeretteik esküvői ceremóniájára sokan kíváncsiak – így nem lesz sértődés abból sem, kit hívtunk meg és kit nem. Mindenki együtt ünnepelhet az ifjú párral, és a közös fotókon helyet kaphat.

Esküvő és lakodalom

Azt hihetnénk, hogy egy természetközeli esküvői helyszín nem alkalmas arra, hogy ott a lakodalmat is megtartsuk, de az Achilles Park Esküvőhelyszín szolgáltatásai a példák arra, hogy ez nem így van!

Itt nemcsak egy hatalmas terület áll rendelkezésre a hajnalig tartó mulatsághoz – akár fiesta hangulatú lagzi is szervezhető itt, lámpásokkal, lampionokkal –, de egy nagy kapacitással rendelkező rendezvényház is, melynek a benti termében, de a kinti teraszán is meg lehet teríteni.

Érdemes felvenni a kapcsolatot minél előbb az itteni munkatársakkal, kiválasztani az időpontot és annak megfelelően lefoglalni a helyet. Téli esküvőket is lehet itt szervezni, a benti kandalló és a díszítések is romantikussá teszik a helyszínt.

Kisebb és nagyobb lakodalmak is tarthatók itt – ha szűk családi-baráti körben ünnepelnénk, az is rendben van, de akár 100-150 fős vendégsereget is hívhatunk. Mindegyiknek van előnye és hátránya – az egyik költséghatékonyabb és bensőségesebb, a másik viszont szélesebb programlehetőségeket kínál, ahol a jókedv garantált.

A szállás is megoldható

Attól se féljünk, hogy a nagy létszámú meghívottat nem tudjuk majd hol elszállásolni, hiszen egy olyan profi szervezőcég, mint az Achilles Park Esküvőhelyszín tud gondoskodni szobákról. A park területén bájos nádfedeles kunyhókban is lehet tölteni az éjszakát – kisebb társaságoknak ez javasolt –, ha pedig több a vendég, akkor a közeli város szállodájában is meg lehet szállni.

Másnap még morzsaparti is tartható a természetközeli esküvői helyszínen, a tavacska partján, ahol kellemesen el lehet beszélgetni az előző napi történésekről.

A rovat további hírei: Mozaik

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

2025. szep. 02.

Új közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Dunamenti Regionális Népfőiskola csapata: Mozdulj meg velünk a Ligetben! címmel várnak mindenkit a szabadtéri gerinctorna-foglalkozásra a Petőfi ligetben szerdán délután.

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

2025. szep. 01.

Még az időjárás gonosz tréfája sem riasztotta el a vendégeket, és bár a legutóbbi tumultust ezúttal nem tapasztaltuk, sokan választották az Aquantis Élményfürdő nyárbúcsúztató buliját múlt szombaton.

Változékony, de nyárias napokkal kezdődik az ősz

Változékony, de nyárias napokkal kezdődik az ősz

2025. szep. 01.

A periódus derekán lesz egy pici enyhülés, de jellemzően napos, kifejezetten a nyarat idéző hét elé nézünk a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végére komoly kánikula lehet.

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

2025. aug. 31.

Sport, nyaralás, országjárás, ráadásul szó szerint minden műfajban és határok nélkül: összesen négy táborba csalogatta nyáron diákjait a Széchenyi István Gimnázium. A bringás vándortáborok mellett népszerű volt a vízi vándortábor is – sok-sok élmény várta a gimnazistákat.

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

2025. aug. 30.

A nyár egyenlő a fesztiválokkal. Világszerte rendeznek kisebb és nagyobb zenei forgatagokat – szerencsére Dunaújváros sem maradt ki a jóból. Az Ambrózia fesztivál és a Rockmaraton is más-más célcsoportnak szólt, de vajon hogyan is épül fel egy fesztivál? Jiling Ottót kérdeztük, aki pultosként, színpadmesterként és fellépőként is megjárta a kavalkádokat.

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe villanybojler-vásárlás előtt?

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe villanybojler-vásárlás előtt?

2025. aug. 30.

A háztartások energiahatékony működtetése kapcsán számtalan cikket olvashatunk a témában, melyek főként az állami támogatásokról és a modern eszközökről szólnak. A vízmelegítés igényei is egyre komplexebbé válnak, hiszen már nem csupán arról van szó, hogy mindig legyen meleg víz otthonunkban, hanem a költséghatékony működés és egyszerű kezelhetőség is elvárás. (X)

Ókori időutazással vettek búcsút a nyártól (galériával)

Ókori időutazással vettek búcsút a nyártól (galériával)

2025. aug. 28.

E formában először, de a kedvező visszhang nyomán szinte biztosan nem utoljára rendezett közös nyárbúcsúztató programot a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A Római piknik a ligetben című esemény beváltotta a remek időutazás ígéretét, ráadásul a kínálatot még díjkiosztó is színezte.