Dunaújváros Hetilap

Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében

Terdik Péter - 2025. szeptember 30. 18:00

Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.

Már nem az első alkalom, hogy a városvezetés biztosítja a Városháza „C” szárnyában a házasságkötő termet a BNI helyi csoportja számára, hogy nagyszabású rendezvényt bonyolítsanak le. A legutóbbi vállalkozói fókusznap fővédnöke Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester volt – mint kiemelte, fontosnak tartja a kis- és középvállalkozások fejlődését, hiszen a működésük a város javát is szolgálja:

– A helyszín biztosításával is szeretnénk támogatni a kis- és közepes vállalkozásokat, hiszen nagyon fontos szerepet töltenek be a város életében. Mindenki tudja, hogy mi történt a vasművel – ezek után még nagyobb nyomás nehezedik ezekre a vállalkozásokra. Ha nekik jól megy, ha számukra jövedelmező a városban tevékenykedni, az Dunaújváros érdekét is szolgálja.

A helyi BNI csoport 20-nál is több taggal büszkélkedik, s mint azt megtudhattuk, ezek a vállalkozások nagyságrendileg 1 milliárd forint forgalmat generálnak egymásnak. A vállalkozói fókusznapra mintegy száz érdeklődőt vártak, hiszen hihetetlen érték rejlik azokban a kapcsolati hálókban, amelyeket a vállalkozók építenek ki egymással, nem utolsósorban egymást is erősítve.

Fotók: Végh Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

2025. szep. 16.

A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

2025. szep. 16.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

2025. szep. 15.

Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.

 

Felhőszakadás Dunaújvárosban

Felhőszakadás Dunaújvárosban

2025. szep. 14.

Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.