Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)
Folytatódott a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek a dunaújvárosi alkotók által. Az elmúlt időszak értékelése megtörtént, a díjátadó ünnepséget kedden délután rendezték a Városháza „C” szárnyában.
A formula már mindenki számára ismert: a városi fotósok a nyári pompájukban örökíthették meg az általuk kiválasztott fákat – a kiírásnak megfelelően a június 6-tól szeptember 1-jéig tartó időszakban.
Helyi büszkeség
A ciklus díjátadó rendezvényén Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős általános hatáskörű alpolgármester köszöntötte a meghívott vendégeket, illetve a megnyitó előtt tolmácsolta a gondolatait:
– Ez a pályázat öröm a szívnek, öröm a léleknek. Egyre többen tudják, hogy Dunaújvárosnak van a legtöbb fája területileg a megyei jogú városok közül. Amikor sétálunk a városban, sokszor úgy megyünk el ezek mellett a fák mellett, hogy „ez csak egy fa”, fel sem figyelünk rá. Viszont amikor valaki idejön a városba, sokszor megcsodálja a fáinkat, és szerencsére a városlakók közül is sokan megteszik ezt.
A kezdeményezés megálmodója Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő – mint a keddi eseményen is felidézte, hatalmas öröm számára, hogy egyre többen figyelnek fel erre a pályázati lehetőségre:
– A fotók egyre izgalmasabbak és egyre szebbek, ezáltal egyre nehezebb dolga van a zsűrinek kiválasztani az adott ciklus legjobb alkotásait. Szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy a pályázat folytatódik, folyamatosan várjuk azokat a pályázókat, akik még nem csatlakoztak a jelenlegi nevezők közé. Külön köszönöm a József Attila Könyvtár munkatársainak, hogy az oldalukon megőrzik a beérkező munkákat, és így mindenki megcsodálhatja az elkészült alkotásokat.
Megannyi lehetőség
A pályázók közül mindenki könyvet és oklevelet vihetett haza – díjazták azonban a három legjobban sikerült alkotás beküldőit is. A nyári ciklusban harmadik helyezést ért el Martin Jánosné, második helyen végzett Lukács János, míg az első helyezett ebben a ciklusban Medvegy Szabolcs lett. A díjazottak közül ez alkalommal Lukács Jánossal beszélgettünk:
– Az Arany János Általános Iskolában tanítottam 45 évet művészettörténetet, vizuális kultúrát, médiaismeretet. Nálam a fotózás és a környezetünk bemutatása napi rutin. Természetes volt számomra, ha a város kiír egy pályázatot, akkor lokálpatriótaként és „örömfotósként” ebben részt veszek.
A díjazott természetesen az őszi ciklusban is a nevezők sorában foglal helyet, s azt is megtudhattuk, hogy az őszi pályaművei már el is készültek – úgy véli, nagyon sok tehetséges fotós van a városban, mindenkit a csatlakozásra buzdít!
A pályázat folytatódik, várják a "faportrékat"
Fontos tudnivaló, hogy a szervezők a folytatásban is várják a fotókat azoktól a fotósoktól, akik már adtak be pályaműveket, s persze azokat az alkotókat is a csatlakozásra buzdítják, akik egyelőre csak külső szemlélőként követik nyomon a pályázat alakulását. Az őszi ciklus már szeptember 1-jén elkezdődött, és egészen december 12-ig tart.
Az elkészült pályamű digitális dokumentációját a következő e-mail címen keresztül szükséges benyújtani: dunaujvarosfai@dunaujvaros.hu. Szükség lesz a pályázó nevére és életkorára, telefonszámára és e-mail címére, lakcímére, illetve arra is, hogy hol található az általa kiválasztott és megörökített fa.
Törzsképek: Végh Zoltán
Galéria: A pályázók alkotásai
A rovat további hírei: Közélet
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.










