Dunaújváros Hetilap

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Terdik Péter - 2025. október 21. 14:30

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

A takarítás világnapján idén is nagyon sokan tettek azért, hogy Dunaújváros tisztább és rendezettebb legyen. Az elvégzett munka pedig elismerést érdemel – a legaktívabb iskolákat és közösségeket díjazták a BIROK Szabó Magda Tagintézményében hétfőn.

Elismerések sora

A szervezők helyszínválasztása sem volt véletlen. A DLSZ és a Decathlon csapata minden évben megjutalmazza a legaktívabb közösségeket, akik egy évig őrizhetik a Nyitrai Mihály fafaragó által készített vándorbotokat. A középiskolák közül idén a DSZC Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola volt a legaktívabb, míg az általános iskolák között holtverseny alakult ki, hiszen hihetetlenül lelkesen állt bele az akcióba a BIROK Szabó Magda Tagintézménye és a Vasvári Pál Általános Iskola különítménye is. Az ő esetükben a vándorbot végül egy-egy félévet tölt majd el – vagyis megosztva ékeskedik a két intézményben.

Különdíjban részesült a Jószolgálati Otthon csapata is – velük kapcsolatban Petrás Gábor, az akciócsoport vezetője azt mondta, mindig igyekeznek különleges segítőket is bevonni, s idén a „jószoli” lakói aktívan kivették a részüket a takarításban, a részvételükkel pedig még különlegesebbé tették a közösségi eseményt.

Városi büszkeség

A díjátadó alkalmával Tóth Imre, az akciócsoport tagja jó pár érdekes számadatot osztott meg résztvevőkkel – jól látszik, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon hatalmas szükség van az ehhez hasonló kezdeményezésekre. Aki pedig kesztyűt húz és zsákot ragad, az megérdemli a pihenést. Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester az önkormányzat részéről minden díjazott intézmény számára 150 darab mozijegyet adományozott, amelynek jól láthatóan nagyon örültek az általános és középiskolások.

Az alpolgármester emellett arra is nagyon büszke, hogy az akció nyomán a gyerekek vélhetően eljuttatják majd a kezdeményezés üzenetét a felnőtteknek is:

–  Környezetvédelmi alapítványnál is dolgoztam korábban, és ott is kirajzolódott ez a tendencia – vagyis az, hogy a gyermek, aki találkozott egy-egy ilyen kezdeményezéssel, haza is vitte az akció üzenetét. Felhívta a szülők és a nagyszülők figyelmét arra, hogy például kezdjék el szelektíven gyűjteni a hulladékot. Természetesen ez a távlati cél, ugyanakkor már az is fontos lenne, hogy minden csomagolópapír, cigarettacsikk és más szemét eldobásakor az emberek eszébe jutna, hogy „ez így nem helyes”! Már a kis lépésekkel is sokat tehetünk a tisztább környezetért, a tisztább városért!

A rovat további hírei: Közélet

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

2025. okt. 12.

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

2025. okt. 11.

Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

2025. okt. 10.

Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

2025. okt. 09.

Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

2025. okt. 09.

Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont. 

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

2025. okt. 09.

Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.