Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján

Az elmúlás mindig elszomorít. Szomorúságunkat enyhítheti az idő. A tragikus eseményt sugárzóvá teheti az emberi cselekvés.

"... az értelemig és tovább"

A dunaújvárosi önkormányzat egykoron javaslatunkat elfogadva Ravasz Erzsébet albumot jelentetett meg az alkotó halálának tizedik évfordulójára. Ha az érdeklődő belelapoz a nyolcvan képet és több visszaemlékezést tartalmazó könyvbe, megcsodálhatja népmese és népballada illusztrációit (Égig érő fa, Erős János, Vadászkolinda). Azért használom a ható igét, mert a gáncsoskodó műítészek a népmesei, népköltői műveket elavultnak minősítették. Némelyek szerint e hagyomány felhasználása, újjáteremtése lehetetlenné teszi az eredetiséget. Tévedés. Az eredeti szó jelentése magában foglalja az ősit, a valódit, az eredendőt.

Történelmi példákkal megerősítve: ebből a forrásból nem csak Petőfi és Arany merített! A "tiszta forrás" áthatotta, átitatta Bartók és Kodály zenéjét, Nagy László és Juhász Ferenc költészetét. A felsorolt művészek túl akartak lépni (az akkori?) "mai kocsmán, az értelemig és tovább"! Azzal a szándékkal, hogy kifejezzék a század emberének boldogságát és boldogtalanságát, kiszolgáltatottságát és szabadságküzdelmét, hitének megrendülését, bizalmának elvesztését: harmóniakereső törekvését, dacos ellenállását.

Másként fogalmazva: a gyorsan változó, kiszámíthatatlan korban a biztos, évszázadok szorításában kikristályosodott értékekhez fordultak s azokat az eszmei-esztétikai sajátosságokat emelték ki, amelyek kortalanok és időtlenek. Bármennyire paradox az állítás: éppen kortalanságukkal és időtlenségükkel kötődnek minden korhoz és minden időhöz.

Művei hogyan élnek és hogyan hatnak?

Ez a bartóki hagyomány kel új életre például Juhász Ferenc népballadai ihletésű kompozíciójában, a Szarvas-énekben. Ez a motívum kap képi formát Ravasz Erzsébet Dél című, nyugalmat árasztó tűzzománcában. Ebből a forrásból merít akkor is, amikor a gyermekkorára emlékeztető bugaci puszta jellegzetességeit sűríti egy-egy ezüstösen csillogó tűzzománc képébe. Elemi erővel hatott rá a mohácsi busók felvonulásának sodró lendülete, s az ősi népszokás vidám hangulatát, játékos kedvét több rézkarcán örökítette meg. Így vált a maszk mögé rejtett személytelenség személyes élménnyé, a közösségi szokás, a hagyomány egyéni ábrázolássá, a népművészetben testet öltött nemzeti karakter európai értékké.

Ugyanez jellemző kisgrafikáira is. Ex librisei nem kötődnek ugyan a konkrét téridőhöz, ábrázolásmódjuk azonban a magyar vizuális kultúrából táplálkozik. Népi és nemzeti, múlt és jelen, európaiság és magyarság elválaszthatatlan fogalompárok Ravasz Erzsébet művészetében. Pap Gábor szavait idézve: "fájdalmasan szép hattyúdalában" az Ómagyar Mária-siralom című alkotásában egyszerre kötődik az egyetemes zsidó-keresztény kultúrkörhöz és a magyar nyelvű költészet hagyományaihoz. Új esztétikai élménnyel gazdagít bennünket a Csongor és Tünde, valamint József Attila egyik versének illusztrációja.

Az "általános emberi" fogalomkörébe tartozik a halál lehetőségének, az elidegenedésnek az ábrázolása is. E téma képpé formálása gyakrabban jelentkezett a művész életének utolsó éveiben. Visszapillantva az eseményekre: valami fölsejlik az ábrázolás módjában... Krisztus keresztre feszítésében nem a drámaiságra, nem a szenvedésre esik a hangsúly, hanem az eltávozásra. Eltávozni önként az élők sorából.

Művei jobban élnének és jobban hatnának, ha az utókor méltóbban ápolná ezt az örökséget.

Pásztor Bertalan

(Illusztráció: Ravasz Erzsébet – Ex Libris)