Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)
Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.
Évi rendes nagy kavalkádjára készült a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC), és ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre a szervezők, valamint a lebonyolításban komoly szerepet vállalt intézmények: ahogy mondani szokás, a teljes arzenált felvonultatták az egymással is versengő szereplők, természetesen a jövő középiskolás diákjaiért folyó csatában.
"Köszönettel tartozunk…"
Az eseménysor hivatalos megnyitójának vendégeit előbb Magyar András, a DSZC vezetője, majd Pintér Tamás polgármester köszöntötte. Mint a város első embere hangsúlyozta, a szakmát szerző diákok szakemberként sok-sok területen végeznek pótolhatatlan munkát, hozzájárulva mindennapi életünkhöz, komfortunkhoz:
– Mindannyian tudjuk és látjuk, nap mint nap tapasztaljuk – egykoron én is ebben a közegben dolgoztam, így személyesen is megerősíthetem –, hogy a felemelő, örömteli tényezők mellett bizony komoly nehézségekkel küzd az oktatási szféra, nem utolsósorban a szakképzés. Nagyon fontosnak tartom, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik a nehézségek ellenére is szerepet, mi több, főszerepet vállalnak ezen a területen. Az ő munkájuknak köszönhető, hogy a szakképzés ilyen sok intézményben, ilyen kiemelkedő színvonalon valósul meg Dunaújvárosban. Köszönettel tartozunk nekik azért, mert szívüket, lelküket, legjobb tudásukat is beleteszik a munkájukba annak érdekében, hogy a város szakember-utánpótlása megfelelő színvonalú legyen. Természetesen köszönet jár azoknak a foglalkoztatóknak, cégeknek, szakmai partnereknek, amelyek szintén fontos szerepet vállalnak ebben a folyamatban!
A megnyitó vendégeinek munkáját méltatta dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő is, majd a vendégek közösen járták be a villamos tagozat tereit – több soron bekapcsolódtak a csalogató gyakorlati foglalkozásokba is.
Volt miből szemezgetni
Nem véletlenül nevezte a pénteki összetartást a város szakmaképzés örömünnepének Magyar András: a DSZC hat intézménye változatos kínálattal, sok-sok szakmához látványos gyakorlati bemutatókkal színesítette a programot. Csak néhány példa: a Lorántffy középiskola hajszobrászainál vagy az egészségügyi szakmacsoport termében végig nagy volt a sokadalom, tömeget vonzott a kereskedelmi középiskola teljes sütő-főző arzenállal felvonult emeleti bázisa, vagy éppen a fűszerillat-teszt játéka, mint ahogy Rudas robotika-bemutatója, az oktatási ágazat vagy a pénzügyi terület iránt is sokan érdeklődtek.
Ahogy ilyenkor megszokhattuk, minden iskola, minden szakmacsoport igyekezett vonzó, látványos, érdekes elemekkel kirukkolni, és aligha véletlen az eseménysorozat mottójául választott "Mesterséged címere" szlogen – valóban változatos seregszemle kerekedett. Szintén megszokott, hogy a program iránt sok diák érdeklődött a város és a térség általános iskoláinak végzős tanulói közül – kedvcsináló pályaorientációs kavalkádnak csillagos ötöst érdemelt a sokadalom, az meg, hogy milyen hatásfokkal sikerült a csalogató mutatvány, a jelentkezések során biztosan kiderül.
A színes kínálat emlékezetes pillanatait addig is elevenítsék fel a képek!
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2025. jan. 25.
Mind az intézmények, mind a családok életében fontos időszak az iskolaválasztás, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola az immár hagyományos programmal igyekezett minél több család számára vonzó lehetőséget kínálni. Hangkép.
DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)
2025. jan. 23.
Idén is gazdára talált a Kenguru Kupa, nagycsoportos óvodások mérték össze a tudásukat a Vasvári iskolában. A nagy múltú megméretés valójában a mozgás megszerettetéséről szól, és fontos állomása az intézmény beiskolázási programsorának. Hangkép.
DSTV: még több szakemberre lenne szükség
2025. jan. 23.
Fontos és örömteli tényezők mellett komoly kihívásokról is említést tett évértékelőjében a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, derül ki a DSTV összegzéséből. Egyre több a különleges figyelmet és nevelést igénylő gyerekek száma, míg a velük foglalkozni tudó szakemberek aránya alacsony. Hangkép.
DSTV: eredményes évet zárt a tagintézmény
2025. jan. 20.
Programokban gazdag és rendkívül sikeres esztendőt zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. A decemberben készített évértékelők sorából nem maradt ki az iskola sem – már egy kicsit előre is tekintettek. Hangkép.
Felvételire fel, hajrá, fiatalok!
2025. jan. 18.
A ma kezdődő központi felvételi vizsgák résztvevőinek drukkol friss posztjában a város önkormányzata a nagy közösségi portálon. Csak figyelmesen, és persze: csak ügyesen!
DSTV: mozgalmas volt a Rudas tavalyi éve
2025. jan. 16.
Nagy esemény volt a Rudas életében, hogy ősszel megkezdte az intézmény 50. tanévét, derül ki a DSTV összegzéséből. A jubileumi programok zöme ugyan idén lesz esedékes, de az évértékelő szerint sok minden történt 2024-ben is. Hangkép.
DSTV: lendületben a Vasvári
2025. jan. 14.
Rendhagyó évértékelő keretében tekinti át a Vasvári Pál Általános Iskola elmúlt esztendejét a DSTV összegzése. Olyan fontos fogalmakról is szó esik, mint a szeretetteljes légkör, a modern szellemiség, a sport, vagy éppen a diákok boldogsága és sikeressége. Hangkép.









