Az 1980-ban végzett osztály 45 év után is együtt nevet, emlékezik és bizonyítja: az igazi kötelékek diákok és tanáraik között nem múlnak el az idővel. Az 1980-ban érettségizett közösség tagjai a közelmúltban újra összegyűltek – egyikük felelevenítette a nagy találkozást! Engel László vendégposztja.
Ha valaki meghallja Dunaújvárosban a Bánki Donát nevet, keveseknek jut eszébe a világhírű gépészmérnök és feltaláló. Sokkal inkább a Bánki Donát Szakközépiskola – később gimnázium – képe villan fel, amely egykor az ország egyik legelismertebb tanintézményei közé tartozott.
45 év után újra együtt
A szakközépiskolák rangsorában előkelő helyet foglalt el, és nekünk, akik ott tanultunk, ennél is többet jelentett: életre szóló tudást, barátságokat és értékeket kaptunk. Büszkék voltunk, hogy "bánkisok" lehettünk – akár gépész, acélszerkezeti vagy kohász szakon végeztünk.
Mi, az 1980-ban érettségizett IV/b osztály tagjai 45 év elteltével újra találkoztunk szeretett iskolánk falai között. Furcsa, bizsergető érzés volt újra látni az arcokat, akikkel négy éven át osztoztunk nehéz és derűs pillanatokban egyaránt. A hajak megőszültek és megritkultak, a mozgások lelassultak, a szemek csillogása azonban a régi maradt. Egy pillanatra újra diákok lettünk – újra együtt volt a IV/b osztály!
A falak megkoptak, néhány osztályterem edzőteremmé alakult, vagy más feladatot nyert, de vannak folyosók és termek és persze az emlékek, amelyek 45 év alatt sem változtak. Nekünk ez mindig is így marad: a BÁNKI, csupa nagybetűvel.
Tele eleven emlékekkel
Az ünnepi pillanatokat a Dunaújvárosi Horgász Sportegyesület Horgásztanyáján egy finom vacsora mellett folytattuk, ahová egykori tanárainkat is meghívtuk – azokat a nagyszerű embereket, akik szeretettel és türelemmel neveltek bennünket, és akik neve összeforrt a Bánkiéval. Sajnos nem mindenki lehetett közöttünk, de szeretettel és hálával gondolunk rájuk.
Akik el tudtak jönni, örömmel idézték fel a régi időket. Szerették a Bánkit, és szerettek minket is. Nem lehet elég hálával beszélni róluk, mert nem csupán nekünk jelentenek sokat, hanem Dunaújvárost is fémjelzik a nevük: volt osztályfőnökünk, Matovics Imréné, történelemtanárunk, Böszörményi Zoltánné, az orosz nyelvet tanító dr. Mohácsi Lászlóné, valamint a mechanikát tanító Hóbor Gyula és az elektronkát tanító P. Szabó János tanár urak neve hallatán ma is megdobban a szívünk. Ők nemcsak tanítottak; igazi pedagógusok, aki példát mutattak emberségből is.
A tanórák után olyan szakkörökben tevékenykedtünk, amelyek révén országos eredményeket értünk el, európai szinten is megmérettünk, vagy egyszerűen csak a szórakozás kedvéért vettünk részt modellépítő, rádiós, vitorlázórepülős, motoros és járműbarát foglalkozásokon. Az Országjáró Diákok Köre – vagy ahogy mindannyian ismertük, az ODK – túráin tájolási és tereptani ismereteket szereztünk, míg más programokon a KRESZ és vezetéstechnikai tudásunkat fejleszthettük.
És persze ne feledjük azokat az eredményeket sem, amelyeket országos tanulmányi versenyeken és sportkörökben értünk el! A felkészüléshez és sikereinkhez tanáraink hatalmas mértékben járultak hozzá. A mi sikereink az ő sikereik is. Érezhettük, hogy ennyi idő elteltével is mennyire büszkék ránk, akiket egykor tanítottak, neveltek, dicsértek, vagy éppen megfeddtek. Jó érzés volt látni, hogy az eltérő életutak ellenére boldog, kiteljesedett, sikeres emberekké váltunk, és újra átélhettük közös élményeinket.
Természtesen köszönet illeti azokat is, akik nem tudtak eljönni – Varga Nándorné, Seregélyesné Németh Marika tanárnőket –, és persze azokat a szeretett pedagógusokat is, akik már az "Olümposz tetejéről" vigyáznak ránk: így Bauer Péternére, Kész Lászlónéra, Akucs Attilánéra, Zimmler Mihályra és Laufer Lajosra emlékezünk fájó szívvel. Nevük, emlékük örökre velünk marad.
Köszönjük, hogy elindítottatok bennünket az élet szép, de sokszor rögös útján! Találkozzunk újra – de ne várjunk újabb 45 évet! Hajrá, Bánki!
Engel László
(Fotó: IV/b)
