Lehetőségek tárháza a Pannon iskolában
A napokban a Pannon Oktatási Központba látogatott el Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – méghozzá a nemrégiben megnyílt Nemzetközi Pályázati Iroda munkatársaival. Für Zoltán igazgatóhelyettes mutatta be az intézményüket.
A városban nagyon sokan tudják, hogy a Pannon Oktatási Központ berkein belül a gyerekek szép környezetben, kiváló szakemberek közreműködésével tanulhatnak és készülhetnek a felsőoktatási tanulmányaikra. Az intézmény büszke az elmúlt években elért sikereire, s a közelmúltban örömmel mutatták be az iskolát az odalátogató Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesternek, illetve a Nemzetközi Pályázati Iroda munkatársainak. A találkozó után Szabó Zsolt osztotta meg a gondolatait:
– Mindig nagyra tartottam azokat az intézményeket, amelyek nemcsak tananyagot tanítanak, hanem gondolkodni is megtanítanak. A Pannon ilyen: korszerű, haladó hozzáállást képvisel és arra neveli a diákokat, hogy merjenek kérdezni, fejlődni, bátrak legyenek. Ma szóba került az iskola és az önkormányzat közötti együttműködés lehetősége is. Azt vizsgáltuk, hogy közvetlen európai forrásokat hogyan tudnánk úgy felhasználni, hogy az kölcsönösen jó legyen mindkét fél számára. Sőt, mindenki számára! Óriási lehetőség lenne, ha a közvetlen uniós forrásokat képzésre is fordíthatnánk – így valódi, gyors és kézzelfogható eredményeket érhetnének el a dunaújvárosi diákok és tanárok.
Fotók: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: fókuszban a meghatározó folyamatok
2025. nov. 07.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Elkészült Újtelepen a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 06.
Sok-sok munka van a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek mögött. Elkészült a Tündérkert Játszótér felújítása – a gyermekek immáron szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki.
A Rómain folytatódik a lomtalanítás
2025. nov. 06.
Egyúttal erre a naptári évre be is fejeződik az önkormányzat népszerű sorozata a szombati akcióval. A városrész négy gyűjtőpontján várják a lomokat 8-14 óra között, tételes lista a hajtás után!
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.
A szabadságharc eltiprására emlékeznek
2025. nov. 05.
Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!









