Újabb zárt kutyafuttató épült a városban
A Technikum városrész lakói számára fontos fejlesztés valósult meg az 5. és a 6. választókerület találkozásánál a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen. Erről számoltak be Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterek, a Technikum városrész önkormányzati képviselői.
Elsősorban az állattartók részéről merült fel az igény Dunaújvárosban jó pár évvel ezelőtt arra, hogy a városban szükség volna néhány zárt kutyafuttatóra, hogy a négylábú barátaink biztonságos körülmények között élvezhessék a szabadban töltött időt. Azóta létesültek zárt kutyafuttatók több helyszínen is, legutóbb például a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen, pont Szabó Zsolt és Mezei Zsolt önkormányzati képviselők körzeteinek a találkozásánál. Mezei Zsolt a következőket mondta a fejlesztéssel kapcsolatban:
– A Kádár-völgy felső részén mindig igyekszünk valamit fejleszteni – ez itt immáron a második zárt kutyafuttató a területen. A munka még nincs teljesen kész, az időjárás függvényében kerülnek majd ki ide a kutyafuttatóhoz tartozó padok és a szeméttároló. Bízom benne, hogy a körzetben élők ezt a futtatót is örömmel használják majd négylábú kedvenceikkel!
A városrészben nincs hiány a fejlesztésekből – a 6. választókerület önkormányzati képviselőjeként Szabó Zsolt is megosztotta a gondolatait:
– Az otthonunk valójában az a hely, ahol biztonságban élhetünk. Ha a családunkban vannak kutyák – az állatok lényegében családtagok –, számukra is biztonságos körülményeket kell teremtenünk, ezért nagyon fontosak ezek a zárt kutyafuttatók. Több ilyen fejlesztést tervezek még a körzetben, bízom abban is, hogy az itteni tapasztalatokat a jövőbeni fejlesztésekkor is fel tudjuk majd használni. S ha már fejlesztések, az idei év azért is különleges volt, mert megnyitottuk a Generációk Házát, amely minden dunaújvárosi számára nyitott közösségi tér – mindenkit arra biztatok, próbálják ki az idei év egyik nagy újítását!
Fotók: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
Helyfoglaló roncsok helyett parkolóhelyek
2025. nov. 07.
Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzat – egészen pontosan ezúttal 6 darabot. A még 2019-ben útjára indított akciónak köszönhetően már több tucat parkolóhely szabadult fel a városban – a "parkolófelszabadító" hadművelet változatlanul a dunaújvárosiak bevonásával folyik.
DSTV: fókuszban a meghatározó folyamatok
2025. nov. 07.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Elkészült Újtelepen a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 06.
Sok-sok munka van a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek mögött. Elkészült a Tündérkert Játszótér felújítása – a gyermekek immáron szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki.
A Rómain folytatódik a lomtalanítás
2025. nov. 06.
Egyúttal erre a naptári évre be is fejeződik az önkormányzat népszerű sorozata a szombati akcióval. A városrész négy gyűjtőpontján várják a lomokat 8-14 óra között, tételes lista a hajtás után!
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.









