Így nem volt esély a pontszerzésre
A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.
Fontos találkozó várt a Dunaújvárosi Acélbikák csapatára kedden este, ugyanis az előtte három ponttal álló FEHA19 otthonában vendégeskedett Hetler Ádám együttese, mely egy esetleges győzelemmel befogta volna ellenfelét a tabellán.
Ennek szellemében is vágtak neki a találkozónak a csapatok, de a hazaiak valamivel veszélyesebben támadtak, s ennek a nyolcadik percben lett meg az eredménye, miután Sivrin éles szögből leadott lövése kifogott Szücs kapuson (1-0). A folytatás sem úgy alakult, ahogy a mieink eltervezték, mert a 12. percben Ambrus került ajtó-ablak ziccerbe, s mivel nem is hibázta el helyzetét, még nagyobb gondba kerültek hokisaink (2-0). A harmadból hátralévő időben egy-egy kiállítást ítéltek mindkét oldalon, de gól ezekből nem született, így a hazaiak vonulhattak sokkal elégedettebben a pihenőre.
A második felvonás elején megvoltak a lehetőségek a szépítésre, de nem sikerült élni ezekkel, majd a 26. és a 36. perc között gyakorlatilag végig emberhátrányban kellett védekeznie a Bikáknak, akik sorozatban szedték be a kiállításokat. A FEHA pedig élt a tálcán kínált lehetőségekkel, és két szimpla, valamint egy kettős emberfórban szerzett találattal gyakorlatilag a 33. percre eldöntötte a találkozót, ugyanis a második szünetre már ötgólos volt a fehérváriak előnye (5-0).
Képek forrása: FEHA19/Sánta Lili
A harmadik húsz percre már semmi izgalom nem maradt, de a fehérváriak lendületben maradtak, s egy egyenlő létszámban, valamint egy emberelőnyben szerzett góllal már 7-0-ra vezettek a 44. percben. A 49. percben ugyan Jarulin kettős emberfórban megszerezte a mieink első gólját, majd nem sokkal később Kugyin is bevette a hazai kaput, ez szépségtapasznak is kevés volt, mert a FEHA végül sima, 7-2-es győzelemmel szakította meg tizenegy meccse tartó vereségsorozatát, s újra ellépett hat ponttal az ezúttal gyenge napot kifogó Acélbikáktól.
Németh Péter, másodedző: – Élhetnénk ezer fajta kifogással, de nagy tévedés lenne a részemről, ha arról kezdenék beszélni, hogy mi a helyzet a jégpályával vagy mennyit ültünk a büntetőpadon. A legutóbbi két mérkőzésen mi pontokat akartunk szerezni, ezután a két meccs után felelősséget kell vállalnia játékosnak és edzőnek. Bármi is lesz a következménye, azt el kell fogadnunk, mert ha csak kifogások vannak, mögötte pedig teljesítmény semmi, akkor nincs miről beszélni.
FEHA19 – DAB 7-2 (2-0, 3-0, 2-2)
DAB: Szücs (Bejó) – Mikulovics 1, Vuoksiala, Jarulin 1 (1), Zohovs, Aszkarov (1) – Szécsi, Pozsár, Pinczés, Zorin, Keresztes – Kugyin 1, Bánki, Popovic, Subotic, Cseh – Vadócz, Kuminka, Csémi. Vezetőedző: Hetler Ádám.
A rovat további hírei: Sport
Székesfehérváron a Brassó ellen
2025. nov. 23.
A tabellán második Brassó elleni mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután három órától.
Biztosan hozták a kötelezőt
2025. nov. 22.
Magabiztos, tízgólos győzelemmel zárta a KSI SE elleni fővárosi bajnokiját a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.
Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat
2025. nov. 22.
Félidőnként két-két gólt szerezve aratott 4-2-es sikert a naptári év utolsó meccsén a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Paksi FC II. elleni bajnokin, mely előtt a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet szerző együttesét is köszönthették a hazai drukkerek.
A sereghajtóhoz látogat a DFVE
2025. nov. 21.
A fővárosban, a KSI vendégeként ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság nyolcadik fordulójában szombaton délután.
DSTV: kiváló év a medencében és nyílt vízen is
2025. nov. 21.
Idén is rengeteg hazai és nemzetközi versenyen vett részt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A felnőtt válogatottnál is számításba vett tizenkilenc éves versenyzővel, valamint edzőjével, Szabó Gergővel a mögöttük hagyott évet értékeltük a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.
Bajnokok előtt játszhatnak a focisták
2025. nov. 21.
A Paksi FC második csapata elleni mérkőzéssel búcsúznak az évtől a Dunaújváros FC labdarúgói ma délután négy órától, s a találkozó azért is különleges lesz, mert a kezdés előtt a pályán köszöntik a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet nyert csapatát.
Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)
2025. nov. 20.
A Pentele ASE második számú gárdája 11-7-re nyert, míg az harmadik számú gárda hasonló arányú vereséget szenvedett a csapatbajnokságok hétvégi fordulójában.








