Dunaújváros Hetilap

Van megoldás a hódok okozta károk ellen

Terdik Péter - 2025. december 5. 18:00

A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.

A városlakók nagyon jól tudják, hogy Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet. A Szalki-sziget látogatói pedig azt is tudják, hogy az utóbbi időszakban rengeteg fatörzset rágtak meg a hódok. Ez önmagában – a lakosság által nem látogatott területeken – még nem is jelentene akkora problémát, ám ezek a látszatra ártalmatlan állatok sokszor balesetveszélyessé teszik a kiválasztott példányokat a „munkájukkal”.

Úgy tűnik, van azonban megoldás. Bár a holdról nem látszik, de a következő napokban sokat dolgoznak majd a szakemberek a Szalki-szigeten, ugyanis az említett dróthálók megvédik majd a fákat a hódoktól. Erről számolt be Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester:

–  Nagyjából húsz éve jelentek meg újra a hódok Dunaújvárosban. A hódok csodálatos állatok, de sok bosszúságot okoznak, viszont az egyetlen járható út velük kapcsolatban a békés együttélés. A Szalki-szigeten is látható, hogy mennyi kárt okoznak – egy éjszaka alatt akár 2-3 egészen nagy fát is képesek kidönteni. Most „hódbiztossá” tesszük a megmaradt és egészséges fákat a szigeten, szeretnénk, ha szép és biztonságos közegben tölthetnék az időt az idelátogatók.

Fotók: Végh Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

2025. dec. 05.

Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

2025. dec. 05.

25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.

 

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

2025. dec. 04.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

2025. dec. 04.

Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

2025. dec. 04.

Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

2025. dec. 03.

Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Joulupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

2025. dec. 03.

Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.