Több apró és jelentősebb fejlesztésről adott hírt Kálló Gergely, a 7-es választókerület önkormányzati képviselője. Figyelembevéve a lakossági igényeket, a tervek szerint járdaszakasz-felújítások és más projektek is megvalósulnak idén.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a „Rajta, Újváros!” Egyesület képviselői folyamosan egyeztetnek a városlakókkal egy-egy körzet fejlesztéseiről és a tervezett projektekről. Ezekből sosincs hiány, nem marad fejlesztés nélkül a Béke városrész sem.
Gondos tervezéssel
Kálló Gergely önkormányzati képviselő kedd reggel számolt be a körzetét érintő fejlesztésekről. A Béke városrész lakói jól tudják, melyek azok a járdaszakaszok és területek, ahol bizony nagy szükség van a felújításokra. Ezeket a munkálatokat a városrészben is szakaszosan tudják elvégezni – úgy alakítják a büdzsét, hogy első körben a legégetőbb részek újuljanak meg. A képviselő szerint a lakók tudják igazán, hogy hol van szükség a fejlesztésekre:

– Az áprilisi közgyűlésen döntünk majd az Alkotás utcában korábban megkezdett térkövezés folytatásáról, illetve szintén az áprilisi közgyűlésen születhet döntés a Szabadság út egy járdaszakaszának a felújításáról. Régóta várat magára a Béke körút mentén húzódó járdaszakaszok felújítása – ezt egyben biztosan nem tudjuk befejezni, mert nagyon hosszú szakaszok, de megújulnak majd a lakosság által leginkább használt részek.
Hatalmas projekt lesz a Baracsi út jelentős járdaszakaszának a felújítása is. Mint azt Kálló Gergely hangsúlyozta, a Cirkusz tértől a Béke városrész felé tartó szakasz nagyon rossz állapotban van, a babakocsival vagy kerékpárral közlekedők többször inkább a zöldterületet használják. Az említett projektek közül talán ez a legégetőbb – így már a márciusi közgyűlésen téma lesz a több körzetet is érintő beruházás.
Új köztéri elemekkel
A körzetben élők tetszését elnyerték a korábban is bemutatott panoráma padok, amelyeket a Tavasz utca mögé telepíttetett a képviselő. Kálló Gergely szeretne egy kicsit újítani a megszokott utcabútorokon – most például egy kártyaasztal beszerzését tűzte ki célul, amely pontos helyéről majd a körzetben élők dönthetnek. Szintén beszerzés alatt állnak szabadtéri kondigépek – ezek főként idősebbeknek szánt eszközök lesznek.

A helyük még szintén kérdéses, a képviselő szeretné, ha szintén a körzetben élők mondanának véleményt arról, hogy hol lehetne igazán jó helye az említett eszközöknek. Szépült is a körzet, méghozzá egy igen látványos elemmel: a Március 15. tér trafóháza kapott jópofa mintázatot, a helyszín jellegéből adódóan Makk Marci, Napocska és sütemények díszítik a fémmonstrumot. Több helyszínen is találkozhatunk még egyelőre mintázat nélküli fémobjektumokkal – Kálló Gergely ígérete szerint azok sem maradnak sokáig így.
Fotók: Végh Zoltán

