A Közösségépítők címet kapta új sorozatunk, és az immár negyedik részben egy különlegesen aktív csapat életébe nyerhetünk bepillantást – közösségépítő kalauzunk Ádám Sándorné, az MMK-ban működő Nyugdíjas Pedagógus Klub vezetője.

Programözön, közös elfoglaltságok sora, összetartás, segítség – évek óta nagyon aktív közösséget alkot a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja. De mielőtt a csapatról ejtünk szót, következzen egy rövid életút-vázlat, a főszereplő Ádám Sándorné, a klubtagok és az ismerősök számára Erzsike, aki fáradhatatlanul szervezi, koordinálja a nagyon is aktív közösség életét.
Aranydiplomás pedagógus
Ádám Sándorné önmagát „született pedagógusnak” tartja, mint meséli, szüleivel és nővérével Heves megyéből érkezett az épülő városba, és már gyerekkorától tanári ambíciókat dédelgetett:
– Szorgos, jó tanuló diák voltam, ráadásul olyan tanár-legendák egyengették az utam, mint Böszörményi Zoltánné, akinek rengeteget köszönhetek. A Ságvári iskola után a gimnáziumban tanultam tovább, 1968-ban érettségiztem. Két évig adminisztrátorként dolgoztam, és a diákszerelmünket házassággal pecsételtük meg férjemmel, akivel augusztusban 58. házassági évfordulónkat ünnepeljük három gyermekünk és négy unokánk boldog családi körében. Büszkék vagyunk rájuk! De lépjünk vissza időben! Mivel a tanári pálya hivatása továbbra is nagyon erős maradt bennem, 1970-75 között képesítés nélküli tanárként kezdtem Előszálláson. Közben született két gyermekünk. 1975-ben már történelem-orosz szakos tanárként kezdődött a tanévem Rácalmáson. Nagyon szerettem ott tanítani, szerettem a gyermek és tanári közösségünket. De a gyermekeink érdekében közelebb kellett jönnöm a városhoz, amikor lánykám elsős lett. 1978-ban a József Attila iskolában folytattam nevelői munkámat 15 éven át. Ebből 7 évig orosz szakfelügyelő, szaktanácsadó is voltam. Az intézmény ugyan megszűnt, de a közösség maradt: a József Attila kis csapatával rendszeresen, havonta találkozunk mindmáig.

1987-ben megszületett harmadik gyermekük, majd újabb komoly váltás következett: 1993-ban az orosz nyelv tanításának lecsökkenése miatt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában angol és történelem tanárként kezdett tanítani – és újra tanult:
– Megszereztem az angol nyelvtanári diplomát. 2002-től nyugdíjas éveimig igazgató-helyettesként is igyekeztem az iskolámnak, tanítványaimnak, kollégáimnak a legtöbbet adni tudásomból, szeretetemből. 18 év után 2011-ben volt utolsó tanévem. Szerettem ott is tanítani, sok szép élményt hoztam magammal. Számomra hihetetlen, de igaz, tavaly már az aranydiplomámat vehettem kézbe!
"A szeretet összetartó ereje"
A pályán töltött évtizedek emléke, a sok-sok jó ismerős csalta a Nyugdíjas Pedagógusok Klubjába is, mint felidézi, 2011-től érdeklődött a közösség iránt, 2012-ben csatlakozott:

Fotók: Ádám Sándorné archívuma
– Világéletemben szerettem a kollégákat, az nem volt kérdés, hogy kerestem a kollégák, volt pályatársak közösségét. Máig emlékszem, Marosi Marika hívott a klubba – ahol aztán tényleg jó ismerősökkel találkoztam, csodás csapatra találtam. A szeretet összetartó ereje a legfontosabb nálunk. Nagyon erős, baráti, összetartó a közösség, a rendszeres klubfoglalkozások mellett rengeteg közös programot szervezünk – kirándulásokat, közös színházlátogatást, vég nélkül lehet sorolni. Az MMK színháztermében találkozunk minden hónap harmadik csütörtökén 15-18 óra között, és tényleg úgy fogjuk fel, hogy ez egy nagy család. Sok a 70-80 év közötti klubtagunk, és persze mindig érkeznek újak is – de ebben pont az a csodálatos, hogy minden egykori pályatársat nagyon szívesen látunk!
A Nyugdíjas Pedagógusok Klubja idén éppen 30 esztendeje, egészen pontosan 1996 őszén bontott zászlót, és bár a covid krízisét nehezen viselte el a közösség, 2021-ben újult erővel szervezte meg magát a csapat ismét. Jelenleg is 70 fő körüli taglétszámmal működnek – és természetesen a kapujuk nyitva áll minden nyugállományba vonult pedagógus előtt.

