A napokban lezárult a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázat téli ciklusa. A rideg szürkeség is sok alkotót szólított meg – de a ciklus díjátadóján kiderült, sokan készülnek már a Föld napján tartandó „nagydöntőre”, valamint a közönségszavazásra is.

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat; Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő ötlete olyannyira elnyerte a városvezetés és az amatőr fotósok tetszését, hogy a márciusi közgyűlés során már biztossá vált a folytatás a 2026/2027-es esztendőre is.
Téli pályaművek
Az elmúlt negyedévben – tehát a téli ciklusban – huszonhét alkotó ötvenhat pályaművel nevezett. Egytől-egyig remekül jelenítették meg a témát a városi amatőr fotósok, a zsűrinek a szokott módon igen nehéz dolga volt a sorrend felállításában. Végül megszületett a döntés: a mögöttünk hagyott időszak első helyezést érő képét Kotrik Zoltán készítette, a második helyezett lett Lukács János alkotása, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Holczer Tibor állhatott munkájával.
A pályázóknak és a díjazottaknak is szívből gratulált a kezdeményezést megálmodó Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő:

– Nagyon büszke vagyok azokra a fotósokra, akik részt vesznek ebben a programban. Nagyon szép, igényes kollekció született, sokakat megihletett a téli időszak is, ráadásul eldőlt a folytatás. Az is fontos, hogy a pályázat 2026/2027-es ciklusát tovább bővítjük majd – a folytatásban a diákok részvételére is számítunk, hiszen kíváncsiak vagyunk arra, hogy a jövő generációja milyen szemmel látja, miként örökíti meg az értékeinket.
Hűvös ihletettség
A díjazottak közül ez alkalommal az első helyezést elért Kotrik Zoltánt kérdeztük arról, mit szólt a pályázat ötletéhez, illetve mekkora kihívást jelentett számára a téli tematika:
– A fotózás már pár éve az életem fontos részét képezi, de őszintén szólva ez volt az első ilyen jellegű pályázati lehetőség, amelyre jelentkeztem. Nagyon meglepődtem, hogy a zsűri az én alkotásomat ítélte meg most a legjobbnak. Dunaújvárosban van jó néhány érdekes és látványos helyszín, számomra az őszi időszak volt a legvonzóbb, de nagyon örülök a téli diadalnak, és persze már gondolkodom azon, hogy a pályázat következő ciklusában is nevezek majd.
Már a végjátékra készülhetnek
A téli ciklus tehát lezárult, de ez még nem jelenti az idei pályázati időszak végét. A József Attila Könyvtár honlapján megtekinthetők a korábbi ciklus alkotásai, ráadásul hamarosan kezdődik a közönségszavazás is Dunaújváros önkormányzatának hivatalos oldalán. A városlakók dönthetnek majd arról, hogy melyik alkotó mely munkáját ítélik a legjobbnak.
Ezzel együtt pedig hamarosan fény derül arra is, hogy ki volt a 2025/2026-os pályázati időszak legsikeresebb fotósa – a Föld napján tartandó díjátadóval és kiállításmegnyitóval is a pályázók előtt tisztelegnek majd a szervezők.
A tavaszi ciklus ezzel egyidőben már el is startolt, a szervezők továbbra is várják a lelkes fotósok jelentkezését és nevezését – a pályázat nyitott, az utolsó fordulóra is bátran lehet nevezni, jelentkezni, szebbnél szebb tavaszi képeket küldeni!
Téli képek: Kotrik Zoltán
Díjátadó fotója: Végh Zoltán

