Lezárult a Dunaújváros fái a négy évszakban címet viselő fotópályázat első 2025-ös sorozata. Az elmúlt esztendőben évszakok szerint négy különböző ciklusban nevezhettek a pályázók – remek alkotások születtek, és a Föld napján fény derült a nyertesekre is.

Nem hazudtolták meg magukat a Dunaújvárosban tevékenykedő fotósok – objektíven keresztül is szép a város, sok-sok különleges fával.
Zöld értékeink
Kifejezetten a természet és annak megőrzése került szó szerint a fókuszba Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán. A „Rajta, Újváros!” Egyesület képviselője álmodta meg az említett pályázatot, amely az elmúlt esztendőben ciklusról-ciklusra bizonyított. S ahogy ígérték, a Föld napjára is nagy erőkkel készültek – ekkor volt ugyanis a pályázat első évadának a díjátadója, amikor is fény derült a legjobb fotósok kilétére.
Az ünnepség helyszíne a Városháza „C” szárnya, az Almási Zsolt terem előtti tér volt – itt állították ki a pályázat legjobban sikerült alkotásait. Az első évadban összesen 31 pályázó mérette meg magát, s mindent ciklust számítva összesen 189 pályamunkát értékelt a zsűri. A döntés nem volt egyszerű, ezt a döntéshozók részéről Petrovickijné dr. Angerer Ildikó, az önkormányzat környezetvédelmi vezető főtanácsosa, és Pappné Grabant Ilona is megerősítette. A képviselő szép gondolatokkal köszöntötte a megjelenteket:
– Nagyon vártuk már ezt a napot, és egyben nagyon örülünk annak, hogy ilyen csodálatos projektet valósíthattunk meg a fotósokkal közösen. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a pályázatunk nem ért véget. Az új évad tavaszi ciklusa már javában tart, s természetesen várjuk a fiatalabb fotósok jelentkezését is – számítunk azokra a középiskolákra és pedagógusokra, ahol és akik oktatják a vizuális kultúrát, és a természet szeretetét is átadják a gyerekeknek.
Érdemes folytatni
A városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a vendégeket. A városvezető beszédében kiemelte, a klímaváltozás hatásait már a mindennapokban is érezzük – fontos minél több platformon és formában felhívni az emberek figyelmét a zöld értékeink ápolására és megóvására:

– Már a fotópályázat kezdetén azt gondoltam, hogy ebből egy hagyományt teremtünk majd a városban. Jó látni, hogy egyre több fotós érdeklődését kelti fel ez a lehetőség. Mindenki, aki indul, hozzájárul ahhoz, hogy Dunaújváros élhető város legyen – reményeink szerint akár az unokáink számára is.
Megragadták a pillanatot
Az önkormányzat közösségi oldalán a legutóbbi ciklust követően szavazhatott a közönség arról, hogy szerintük mely alkotói munkái érdemeltek hatalmas figyelmet. A közönségszavazás díjazottja Lukács János lett – gratulálunk! A zsűri döntése nyomán pedig harmadik helyezést ért el Simon István, második helyezett lett Holczer Tibor, a legjobbnak járó elismerést pedig Kotrik Zoltán érdemelte – minden pályázónak szívből gratulálunk!

A pályázat minden résztvevője emléklapot kapott, a díjazottak pedig értékes és különleges vázákat vihettek haza, amelyeket egy névtelenséget kért adományozó ajánlott fel a legjobbak számára.
Fotók: Végh Zoltán