Nagyszabású koncertre várják az érdeklődőket a budapesti Hősök terére pénteken este – a Polgári Ellenállás bemutatja a Rendszerbontó Nagykoncert névre keresztelt programsorát. Ígéretes felhozatal és tömeg várható – de aki nem tud ott lenni, ne keseregjen: városunkban élő közvetítésen követheti az eseményeket!

Közösségi eseménnyel készül ugyanis egy maroknyi szervező csapat annak érdekében, hogy a koncert élményét azok is élvezhessék, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak ott lenni a fővárosi helyszínen – Rendszermegbontó Tali néven a Kultik Mozi előtti téren élőben, kivetítőn követhetik majd a programsort az érdeklődők április 10-én, pénteken délután és este.
A budapesti koncert szervezőinek és fellépőinek az volt a célja, hogy minél többen élvezhessék a közkedvelt előadók színpadra lépését az ingyenes eseményen – így az élő közvetítésbe is készséggel beleegyeztek. Az esemény leírása szerint „ami ma a kultúra, holnap az a politika, a történelem pedig arra tanít, hogy a toll erősebb fegyver, mint a kard.”
Az országgyűlési választások előtti pénteken ismert, elismert és széles közönség által szeretett művészek lépnek színpadra – az illusztris társaságban helyet kapott többekközött Azahriah & Song Factory Budapest, a Carson Coma, az Elefánt, Mehringer Marci, Krúbi, Dzsúdló vagy éppen a városunkban zászlót bontott Quimby is.
A Kultik Mozi előtt békés, jó hangulatú közösségi eseménynek ígérkezik a zenei program élő közvetítése – az érdeklődők már 16 órától követhetik a nem mindennapi közösségi élményt ígérő bulit!
Minden további információ a Rendszermegbontó Tali facebook eseményénél olvasható!
(A kép természetesen macskás fadísz)