Az első világháború témakörét feldolgozó rendezvény nagy sikerét követően a szervezők újfent a Mondbach-kúriába invitálták azokat a történelemkedvelőket, akik szerették volna megismerni Dunapentele és a helyi zsidóság történetét a második világháború idején.

Városunkban úgy tűnik van közönsége a különböző történelmi témáknak – múltidéző programsorozat folytatódott a Mondbach-kúriában.
Mozgalmas nap volt
A meghirdetett program ugyan csütörtök délután vette kezdetét, de a rendezvény sikeréhez jelentős mértékben hozzájáruló kiállítóknak-gyűjtőknek hála már a délelőtt folyamán is érdemes volt betérni a kúriába. Voltak ugyanis fegyverek, egyenruhák, felszerelések, mindenféle haditechnikához köthető történelmi emlék, amelyeket a nap folyamán tucatszám tekintettek meg az idelátogató gyerekek.

Hibácskó Ferenc – és más gyűjtők is persze – pedig örömmel kalauzolták el a fiatal történelemkedvelőket a fegyverek és felszerelések között. Ezt a jó szokásukat a délután folyamán is megtartották, hisz míg a szervezők nagy erőkkel rendezték be a délutáni előadáshoz készülő termet, addig a látogatók – immár minden korosztály – megcsodálhatta a bőséges kiállítási anyagot.
Mindannyiunk történelme
A szervezők részéről Németh Miklós fontos gondolatot fogalmazott meg – elsősorban emberi történeteket szerettek volna megosztani a látogatók számára, ezzel is közelebb hozva az érdeklődőkhöz az akkori eseményeket, viszonyokat:

– Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, látszik, hogy az embereket érdekli a történelem és a történetek. Ma este igazából történetmesélést szeretnénk megvalósítani, mintsem történelemórát tartani. Ennek a városnak rengeteg szívszorító története van, amelyek az évek múlásával feledésbe merülnének. Mi itt most megpróbálunk kinyitni egy kaput, hogy széles rétegek is megismerhessék ezeket az igazán szívhez szóló históriákat.
Ezt a nemest célt jeles beszélgetőpartnerek közreműködésével valósították meg. Egy asztalhoz ült Orosz Csaba önkormányzati képviselő, településünk Környezetvédelmi és Közbiztonsági bizottságának az elnöke, Németh Miklós rendőr alezredes, Ősz Csaba honvéd alezredes és Kronászt Margit az Intercisa Múzeum történész-muzeológusa. A történész hangsúlyozta, a Mondbach-kúria történelmileg is a lehető legjobb helyszínnek bizonyult:
– Eleve az épület a település főterén van, mindig is központi jelleget töltött be. A második világháború éveiből talán a legjelentősebb szerepe, amit ki tudunk emelni, az a hadikórház szerep 1944 év végén, illetve 1945 elején. Az itt állomásozó szovjet hadsereg hadikórházat rendezett be az épületben, erre bizonyítékokat is találtak a feltáró régészek.

Folytatása következik
Az elmúlt hónapokban egy hasonló formátumú, ám témában eltérő programot valósítottak meg a szervezők – akkor az első világháborúról – amely sikere elvitathatatlan. A csütörtöki rendezvény során Orosz Csaba gondolataira is kíváncsiak voltunk:
– Mi is úgy látjuk, hogy a legutóbbi rendezvényünk jól sikerült. Szuper volt látni az érdeklődést a témák iránt, illetve úgy érzem sikerült megszólítani a fiatalokat is. Adta magát a folytatás, hogy Pentele második világháborús történelmével folytassuk, hiszen forrásanyagunk szerencsére bőséggel akad, illetve vannak lelkes történészeink és kiállítóink is, akik örömmel csatlakoznak a programhoz.
Fotók: Végh Zoltán