A rendvédelmi hónap programsorozatának részeként idén sem maradt el a tűzoltók visszatérő és egyébként közkedvelt lépcsőfutóversenye. Ötvennél is többen futottak a megszokott helyszínen, a Duna-parti lépcsősoron.

Elképesztő szellemi és fizikai próbatétel várt Dunaújváros és a környék tűzoltóira – a lánglovagok nem a szép látképért látogattak el a víztorony melletti Duna-parti lépcsőre.
Ami nem lesz könnyebb
Érdekes egybeesés, hogy néhány nappal ezelőtt a Mondbach-kúriában tartott rendhagyó bemutatónapot a Vöröskereszt, amely részeként az új technológiák és robotok nyújtotta lehetőségeket vizsgálták a gyakorlatban. Talán lesz esély arra, hogy az életmentők munkája könnyebbé váljon – arra azonban egyelőre kevés esély mutatkozik, hogy a tűzoltók kötelező felszerelése a megszokottnál sokkal könnyebb legyen. Az pedig idén sem változott, hogy a Duna-parti lépcsőn felfutni teljes felszerelésben, napsütésben, melegben embert próbáló feladat.
Ennek ellenére sokan vállalták az idei megméretést, amely a rendvédelmi hónap programsorozatának egy fontos állomása volt. Dunaújvárosi és környékbeli tűzoltók húztak szerelést és készültek a lépcsőfutásra – ötvennél is több lánglovag mérette meg magát.
Számít a tapasztalat
A versenyzők közül Pálfalvi-Táborosi Bálint tűzoltó őrmester állt a DSTV kamerája elé, s beszélt a megméretés „milyenségéről”, valamint a rendezvény közösségi jellegéről is:

– A feladat igazi nehézsége valójában a szintkülönbségben és a lépcsőfokok számában rejlik. A távot a tűzoltók majdnem plusz 20 kilogramm felszerelésben teljesítik, s mire az ember azt gondolná, hogy felért a csúcsra, valójában még vár ránk jó pár lépcsőfok a célvonalig. A verseny egyébként baráti hangulatú közösségi esemény is, hiszen a környékbeli tűzoltók ritkán tudnak részt venni együtt ilyen jellegű programokon, ezért ez mindig emlékezetes élmény marad számunkra.
S most egy mondat a tisztesség kedvéért – nem feltétlenül kapcsolódik a témához, de valóban érződik egyfajta megfogalmazhatatlan kapocs a tűzoltók között, ami nem a velük készült interjúkban vagy a felvételeken mutatkozik meg igazán, hanem a láthatatlan mozdulatokban, a számunkra egyedi szóhasználatukban s persze a kollégák ugratásában.
Valódi emléközön
A helyszínen jelen volt Orosz Csaba, városunk egykori tűzoltóparancsnoka. A „Rajta, Újváros!” Egyesület önkormányzati képviselője hangsúlyozta, a lépcsőfutóverseny alkalmával is fontosnak tartották a fiatal tűzoltók és a szakma iránt érdeklődő gyerekek-iskolások bevonását:

– Többek között diákokat hívtunk meg, akiket érzékenyítünk azzal kapcsolatban, hogy milyen is valójában a tűzoltómunka, milyen feladatok várnak a kollégákra a hétköznapokon, s alapvetően milyen fizikai állapotban kell lennünk. A látogatók kipróbálhatták a sisakot, a légzőkészüléket, megnézhették a felsorakozó tűzoltó felszereléseket.
Bár a cikkünk megjelenésééig az eredmények még nem futottak be, valójában mindenki „nyert”, aki teljesítette a távot. Nem szabad elfelejtenünk – ezek a hétköznapi hősök szerda délelőtt lépcsőn futottak, másnap lehet, hogy tűzeset alkalmával egy lépcsőházból cipelnek le minket a biztonságba.
fotók: Terdik Péter / Végh Zoltán