Ülésezett a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT), amely mintegy 800 intézményi közalkalmazotti dolgozó érdekeit képviseli. A múlt heti egyeztetésen a résztvevők több, a munkavállalókat érintő fontos kérdést vitattak meg.

A tanácskozás fajsúlyosabb napirendjeiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester adott összefoglaló tájékoztatást. Mint hangsúlyozta, a KIÉT-ülés egyik kiemelt témája az intézmények érdekképviseleti lehetőségeinek bővítése volt. Az ülésen elhangzott, hogy a résztvevők szeretnék elérni, hogy az intézmények szélesebb körben, a korábbinál tágabb jogszabályi keretek között képviselhessék saját érdekeiket – ezzel is erősítve a dolgozók érdekérvényesítési lehetőségeit.
Az alpolgármester tájékoztatása szerint megtörtént a korábban elfogadott, megemelt összegű cafetéria-juttatás kifizetése, amely kedvező fogadtatásra talált a munkavállalók körében. Emellett megerősítette azt a korábban már ismertetett önkormányzati szándékot is, amely szerint az intézmények dolgozói kedvezményes feltételekkel vehetik igénybe az önkormányzat tulajdonában álló üdülőket.
A résztvevők egyhangúan fejezték ki reményüket, hogy az új kormány a jövőben "dolgozóközpontúbb" intézkedésekkel, a korábbinál kedvezőbb feltételekkel támogatja majd a közalkalmazottak munkáját. A tanács tagjai bíznak abban, hogy az elkövetkező időszakban olyan változások valósulnak meg, amelyek tovább javítják a közszférában dolgozók munkakörülményeit és megbecsülését.
Az alpolgármester összegzésében kiemelte: a KIÉT munkája továbbra is meghatározó szerepet tölt be az intézményi dolgozók érdekeinek képviseletében, és változatlanul fontos fórumot biztosít a munkavállalókat érintő kérdések megvitatására.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)