A közelmúltban már beszámoltunk róla: példás együttműködést valósult meg azzal, hogy a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet ezúttal a dunapentelei Kistemető takarításában és környezetének rendezésében vett részt.
Évek óta szívügye a Kistemető rendbetétele, ezért is fontos az együttműködés, hangsúlyozta a jóvátételi program kapcsán Orosz Csaba, az étintett terület, vagyis a 10. választókerület önkormányzati képviselője:
– Bár évekkel ezelőtt felmerült a teljes pusztulása is, mára szerencsére egyre többen tudják, hogy a pentelei örökség fontos színtere a Kistemető. A legrégebbi sírok itt találhatók, köztük a város egyetlen védett síremléke, ami ráadásul ismert kegyhely: a jeles tudós-fotográfus, Barkóczi Rosti Pál sírja, amelyet a közelmúltban újítottak fel. A területen az elmúlt években több takarítás valósult meg közösségi összefogással – ezek sorába tartozik egyébként a jóvátételi program részeként megvalósult munka is, aminek személy szerint is örülök, hiszen azon túl, hogy valóban szükség van minden munkás kézre, a fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésének egyik meghatározó pillére egy-egy ilyen munka. Őszintén remélem, sőt, a BV-intézet vezetésével kialakított remek kapcsolat nyomán merem állítani, lesz folytatása!
Orosz Csaba szerint az elmúlt időszakban több fontos mérföldkő említhető a terület rekonstrukciója kapcsán – így a terület valóban visszakapta eredeti funkcióját:
– Szimbolikus jelentőségű volt, hogy Németh Miklós barátom közreműködése révén helyére került a Kistemető eredeti, 1822-ben állított keresztje, szintén fontos mérföldkő, hogy jórészt megtörtént a kápolna felújítása, már folyik a járdák kijelölése, illetve a kápolna előtti térség térkövezésének előkészítése is. Napelemes lámpákat is telepítettünk, de a legfontosabb, hogy a sírkert visszanyerte eredeti státuszát, újra temető lett. Innentől nincs akadály szóróparcella kialakításának, sem urnatemető megvalósításának.
Mindezek nyomán nem kérdés, hogy a Kistemetőben végzett jóvátételi munka a közös ügy fontosságát is hangsúlyozza – köszönet érte minden közreműködőnek!
(Címlap- és niytókép: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet; archív fotó: Végh Zoltán)