Magyarországon a 19. században többször is súlyos kolerajárvány pusztított. Az utolsó nagy országos epidémia 1872–1873-ban zajlott, ám a rettegett betegség az első világháború idején még egyszer komolyabban megjelent hazánkban.
A kolera a 19. század egyik legrettegettebb fertőző betegsége volt Magyarországon. Az utolsó igazán nagy, országos méretű járvány 1872 őszén kezdődött. A betegség észak felől érkezett, majd az ország jelentős részére átterjedt. A korabeli adatok szerint százezrek betegedtek meg, és csaknem 190 ezren vesztették életüket. A járvány hivatalosan 1874 januárjára szűnt meg.
Ezzel azonban a kolera története nem ért véget. 1892–1893-ban újabb, már jóval kisebb hullám jelentkezett, az első világháború kitörése után pedig ismét behurcolták a betegséget Magyarországra. 1914 szeptemberében Békéscsabán észlelték az első esetet egy, az északi harctérről érkezett sebesült katonánál. A hazatérő katonák révén később több területen is felütötte fejét a fertőzés.
A hatóságok ekkor már sokkal felkészültebbek voltak. Szigorították a higiéniai intézkedéseket, megfigyelőállomásokat működtettek, fertőtlenítettek, a hadseregben pedig védőoltást alkalmaztak. A járvány 1916 januárjára nagyrészt visszaszorult; 1914-ben 1139, 1915-ben 2271, 1916-ban pedig már csak 16 kolerával összefüggő halálesetet tartottak nyilván.
A kolera visszaszorulása jól mutatta, milyen jelentős változást hozott a korszerűbb közegészségügy, a higiénia és az orvostudomány fejlődése.
