Elsőre talán furcsának tűnik: ha egy vasdarabot a vízbe ejtünk, az elsüllyed, akkor hogyan lehet az, hogy egy több ezer tonnás, nagyrészt fémből készült hajó mégis könnyedén úszik a vízen? A válasz a felhajtóerőben és a hajó formájában rejlik.
A vízbe merülő tárgyakra a folyadék felfelé irányuló erőt fejt ki. Ezt nevezzük felhajtóerőnek. Minél több vizet „szorít ki” maga körül egy tárgy, annál nagyobb ez az erő. A hajótestet ezért nem tömör fémtömbként kell elképzelni: belsejének jelentős része üres, levegővel telt tér.
Bár a vas sűrűbb a víznél, a hajó teljes térfogatát – a benne lévő levegőt is – figyelembe kell venni. Ha a hajó átlagos sűrűsége kisebb a vízénél, a felhajtóerő képes megtartani a vízfelszínen. A hajó addig merül, amíg pontosan annyi vizet szorít ki, amelynek súlya megegyezik a hajó és rakománya együttes súlyával.
Ezért nem az számít, hogy a hajó vasból vagy acélból készül-e, hanem az, hogyan oszlik el az anyag a teljes térfogatban. Ugyanez az alapelv teszi lehetővé, hogy a hatalmas óceánjárók és a több ezer tonnás teherhajók is biztonságosan ússzanak.
