Kilenc másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt kapott góllal szenvedett 2-1-es vereséget a DVTK elleni hazai Erste Liga találkozón a DAB jégkorong csapata pénteken este.

A DVTK elleni hazai mérkőzéssel folytatta az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken. A találkozó az eredetileg kiírt este 6 óra helyett fél 7-kor kezdődött, mivel a vendégek közlekedési nehézségek miatt fél órát késtek.
Ahogy várható volt, az esélyesebb miskolci gárda hamar magához ragadta a kezdeményezést, ám az Acélbikák rendkívül fegyelmezetten védekezve őrizték a kapujukat, miközben olykor egy-egy ellentámadásra is futotta az erejükből. Mindezek ellenére miskolci fölénnyel zárult az első húsz perc, ám az eredmény 0-0 maradt, köszönhetően Szücs kapus remek védéseinek.
A térfélcserét követően előbb szimpla, majd kettős emberelőnybe kerültek a hazaiak, akik pillanatok alatt ki is használták a létszámfölényt: Mashinets közeli találatával megszerezték a vezetést (1-0). A bekapott gól után óriási energiákat mozgósított a DVTK az egyenlítésért, de Szücs és a dunaújvárosi védelem önfeláldozóan állta a sarat, így a vendégek nyomása ellenére sem változott az állás. Egyszer ugyan úgy tűnt, hogy a korong áthaladt a gólvonalon egy miskolci roham végén, ám a játékvezetők videózás után érvénytelenítették a találatot.

Képek forrása: DAB/Anda Fábián
A záró játékrésznek így 1–0-s hazai előnnyel vágtak neki a felek. Bő négy perc elteltével azonban már góllá érett a Jegesmedvék fölénye: Pineo közelről bevette a dunaújvárosi ketrecet, és ezzel egyenlített a DVTK (1-0). A folytatásban is megmaradt a Jegesmedvék fölénye, de a legnagyobb lehetőség a DAB előtt adódott, ám Lévai közeli lövésénél Praták is bravúrral védett. Másfél perccel a meccs vége előtt a dunaújvárosi kapuba került a korong, de Djumic gólját magas bot miatt nem adták meg a játékvezetők.
Tovább nyomtak a Jegesmedvék, s mikor már mindössze kilenc másodperc volt hátra, Gerads bepofozott egy elé került korongot, így hiába küzdöttek hatvan percig önfeláldozóan az Acélbikák, a miskolciak elvitték a három pontot a jégcsarnokból (1-2).
DAB – DVTK 1-2 (0-0, 1-0, 0-2)
DAB: Szücs – Mashinets 1, Agafonov, Strenk, Mesterházy (1), Askarov (1) – Balázsi, Orosz, Csémi, Barabás, Vadócz – Bánki, Szécsi, Taczman, Simic, Lévai – Dávid. Vezetőedző: Aleksandrs Belavskis.