Jótét lelkek, figyelem: rászoruló családoknak, idős embereknek szervez adománygyűjtést a Rögös Út Jótékonysági Egyesület a Tesco Dunaújváros áruházban – kétszer két napon át, először most pénteken és szombaton várják a felajánlásokat. Segítsen, aki tud!
A rászorulók tanévkezdését segítő, hasábjainkon is zengetett augusztusi kezdeményezés – a Szalki-szigeti program beszámolóját itt, az adományátadó cikket itt találják – után újra akcióba lendül a Rögös Út Jótékonysági Egyesület közössége. A közelgő karácsonyi ünnepek jegyében rászoruló családoknak, idős embereknek szerveznek adománygyűjtést, méghozzá a Tesco Dunaújváros áruházban. A felajánlásokat kétszer két napon át várják, először november 6-és 7-én, vagyis pénteken és szombaton, majd 27-én és 28-án.
A közösségi kezdeményezés keretében elsősorban tartós élelmiszert, tisztítószereket és higiéniai termékeket lehet eljuttatni a Rögös Út közvetítésével közvetlenül a családoknak, idős embereknek. Az akciót pénteken 9-17 óra között, míg szombaton 10-től 15 óráig szervezik – az összegyűlt adományokat a második fordulót követően, de még karácsony előtt juttatják el a rászorulóknak.
Bíznak az összefogás erejében – segítsen, aki tud, hadd legyen kevésbé rögös az út!
(Fotók: DO-archhív)