betegség
Kevesebb beteg
Negyedével csökkent az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az elmúlt héten –derült ki az influenza figyelőszolgálat legfrissebb adataiból. A korcsoportok közül azonban még mindig is az óvodások körében a legmagasabb influenza-aktivitás, amely csaknem 2 és félszerese volt az átlagnak.
Röplabda: elmarad a pótlás is
Elmarad a holnapra kiírt Dunaferr SE – MAFC röplabda mérkőzés, miután a vendégek - betegség miatt - nem tudnak kiállni a találkozóra.
Vigyázzunk az ebekre
Közeledik a tavasz. A kutyatartóknak érdemes felkészülniük, hiszen ebben az időszakban a szopornyica és a kennel köhögés komoly problémákat okozhat.
Fertőzésveszély a kutyáknál
Kölyökkutyákat fertőz a parvovírusos bélgyulladás. A hányással, hasmenéssel járó betegség a felnőtt állatokat nem veszélyezteti. A vírus ellen létezik védőoltás, amit már 6 hetes korban érdemes beadatni.
Járvány az óvodákban
Tombol az influenzajárvány a dunaújvárosi óvodákban is: a Margaréta tagegységben a kicsik csaknem felét a napokban érte el a vírus.
Röplabda: győzött az influenza
Elmarad a Dunaferr SE röplabda csapatának hétvégi bajnoki találkozója, miután a piros-fehérek játékosait is ledöntötte lábáról az influenza.
Közeledik az influenzaszezon
Hamarosan itt az influenzaszezon, s bár járvány még nincs, egyre többen fordulnak orvoshoz hurutos, influenzaszerű tünetekkel.
Influenza: csökkenő mutatók
Több mint húsz százalékkal csökkent megyénkben az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Fejér megyében. Az influenza figyelőszolgálat adatai alapján 453 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt héten.
Védőoltásra készen
Közel a járvány. A háziorvosok éppen ezért már elkezdték az infuenza elleni védőoltások beadását. Sokan, így például a krónikus betegségben szenvedők, a terhes nők, vagy az idősek ingyen megkapják az oltást.
Tanácsok megfázás esetére
Az ősz beköszöntével az influenzás, náthás időszak is eljött. A megfázás ellen többek között védekezhetünk vitaminokkal, és gyümölcsfogyasztással. Ha pedig mégis megbetegszünk, fontos odafigyelni, hiszen az egyszerű meghűlés is komoly következményekkel is járhat. A DSTV összeállítása.
Sziréna: betegmentő rendőrök
Rosszul lett és elesett egy kerékpárral közlekedő férfi tegnap Sárbogárdon. A kiérkező rendőrök szerencsére kiválóan kezelték a kényes helyzetet, segítségükre sietett egy éppen arra haladó mentőautó is, így időben sikerült stabilizálni az eszméletvesztés határán álló férfi állapotát.

