Dunaújváros
Koccanás a Dózsa György úton
Két autó koccant a Dózsa György úton ma délelőtt, a helyszínre kiérkeztek a rendőrök, az autók nem képeznek forgalmi akadályt.
Vidám kutyás délután
Nyílt napot tartottak városunk kutyaiskolájában, ahol játékos feladatokat végezhettek négylábú kedvenceikkel az állattartók. Ezen kívül bemutatókkal, versenyekkel, és kutyafitnesszel is készültek a szervezők az erdei tornapályán.
Futsal: megérdemelt, szép siker!
Kétgólos, 5-3-as sikerrel zárta az Aramis elleni bajnoki mérkőzést a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata a sportcsarnokban ma este. Fehér Zsolt együttese a meccs nagyobbik részében jobban játszott ellenfelénél, s ha helyzeteit jobb százalékban értékesíti, még simább győzelmet arathatott volna.
Mindent a varratokról - Hegesztési Nyári Egyetem volt a főiskolán
Első alkalommal rendezték meg városunk főiskoláján a Hegesztési Nyári Egyetem programsorozatát. A konferencián a műszaki felsőoktatási intézmények képviselői vettek részt.
Kézilabda: tanulságos félidők
Felemás teljesítményt nyújtva szerezte meg a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés bajnoki pontjait a DKKA felnőtt együttese, melynek vezetőedzője fegyelmezettebb játékot vár tanítványaitól a jövőben.
Az alkalmazott tudományok egyeteme lehet a főiskola?
Dr. Solti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményirányítási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztost a Dunaújvárosi Főiskola jelenlegi helyzetéről és annak jövőjéről nyilatkozott szerkesztőségünknek.
Ismét szépkorút köszönthetünk - István bácsi 90 éves
Újabb szépkorút köszöntött ma délelőtt az önkormányzat nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester.
Római kori csontvázakra bukkantak
Római kori csontvázakat találtak az Öreghegyi úton, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, és Hőszolgáltató Kft. vízvezeték rekonstrukciós munkálatai során.
Tollaslabda: munkában a Danubius KSE
Két versenyen is megmérették magukat a Danubius KSE tollaslabdázói a közelmúltban, pihenésre azonban nincs idő, mert a hétvégén már újabb feladat vár a dunaújvárosi fiatalokra.
Futsal: az Aramis érkezik
Második bajnoki mérkőzését játssza ma este hét órától a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata. Fehér Zsolt tanítványai ezúttal az Aramis gárdáját látják vendégül a sportcsarnokban, s a céljuk nem lehet más, mint a győzelem megszerzése.
Kézilabda: hasznos torna a serdülőknek
A DKKA által rendezett U13-as serdülő bajnokság első fordulóját rendezték vasárnap a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol összesen hat mérkőzést játszottak a résztvevő együttesek.
Kézilabda: nehéz, de győzelem
Felemás félidők után aratott 28-25-ös győzelmet a Mosonmagyaróvár ellen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Mátéfi Eszter tanítványai az első harminc perc végén még háromgólos hátrányban voltak, ám feljavuló védekezésüknek köszönhetően végül begyűjtötték a fontos pontokat.

