Dunaújváros
D+ Híradó - Kiállítás, fözőverseny
Újabb kiállítás nyílt az Art Cafében, főzőverseny a Kereskedelmiben, az MTK elleni rangadóra készül a DKKA - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Az MTK ellen folytatja a Kohász
Sorozatban nyolcadik bajnoki győzelmére tör a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a fővárosi kék-fehérek ellen.
Ajánlott a védőoltás
Hamarosan kezdődik a kullancsszezon - hívta fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Szlávik János infektológus főorvos, kiemelve: ajánlott beadatni a védőoltást, mert az szinte teljesen veszélytelen és hatékony védelmet jelent.
A vita hevében megkéselte
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki tegnap egy 41 éves helyi lakost, aki március 7-én éjszaka a Tavasz utca egyik társasházi lakásában előzetes szóváltást követően késsel megszúrt egy 65 éves férfit. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. (Nyitóképünk illusztráció)
Öt év esszenciája
Év elején jelent meg Érzelmek hullámán címmel Jousse Erzsébet verseskötete, amit csütörtökön az MMK színháztermében mutatott be az érdeklődőknek.
Zöld város - 900 milliós felújítási program a városban
Dunaújváros önkormányzata 900,72 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett Zöld város kialakítása című pályázaton. A fejlesztés eredményeként a Belvárosban és a Duna-parton terek, parkok újulnak meg, továbbá felújításra kerül a Dózsa Mozicentrum épülete, valamint a Városháza B-szárnyában lévő kávézó is.
Újabb halasztás a labdarúgó NBIII-ban!
A Szekszárd ellen lépett volna pályára a DPASE harmadosztályú csapata szombaton délután, ez azonban a pálya alkalmatlansága miatt meghiúsult.
Közeleg a beiratkozás
A 2018-ben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő, gondviselő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.
Megreformálnák a gyermektartási díjat
A nőkkel kapcsolatos programcsomagjáról tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Dunaújváros fejlődik - Eredmény-térképen az összes fejlesztés
Egy úgynevezett Eredmény-térképen követhető nyomon mostantól a városi fejlesztések, beruházások sora 2010-től egészen 2020-ig bezáróan. Az Eredmény-térkép folyamatosan frissül, mert Dunaújváros fejlődése sem áll meg egyetlen pillanatra sem.
Felemás szerda az utánpótlásnál
A Kozármisleny első csapatát legyőzték a DKKA serdülői, a harmadosztályú bajnokságban viszont a vendégek örülhettek a szoros sikernek.
Részegen, ki visz majd haza?
A Széchenyi úton igazoltattak a járőrök tegnap egy autóst, akiről kiderült, hogy ittas állapotban ült a volán mögé. A gépjármű sofőrjénél a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a férfit további mintavételre előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. Az ügyben eljárás indult.

