Dunaújváros
Új képviselőt választottak
Összehívták a Helyi Választási Bizottság tagjait, ugyanis döntést kellett hozni a dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzatban megüresedett mandátum sorsáról. A négyfős önkormányzatban Sztojka Sándor megbízatása megszűnt, helyette Sztojka Csaba lesz a képviselő a HVB döntése értelmében.
Győzelem és osztályváltás
Magabiztos sikert aratott a 2016-os esztendő utolsó mérkőzésén a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata, mely a Budapest Cowbells elleni 42-13-as győzelem után jelentette be, hogy jövőre elindul a Hungarian Football League küzdelmeiben.
Öt edzőmeccs vár a Kohászra
A Budaörssel és a Siófokkal két-két alkalommal is megmérkőznek, míg a Fehérvár KC ellen egyszer húznak szerelést decemberben a DKKA felnőtt kézilabdázói.
Újabb rangadó előtt a Dunaferr
A második helyezett Veszprém elleni hazai találkozóval folytatja a bajnoki alapszakasz küzdelmeit ma este hét órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.
Parádés siker a MAC ellen
Az első kilenc percben öt gólt ütött, s végül sima, 6-3-as győzelmet aratott a MAC elleni hazai rangadón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Elkezdődött az Adventi Forgatag
Ökumenikus istentisztelettel, gyertyagyújtással, énekkel és betlehemi előadással kezdődött el az idei Adventi Forgatag a főtéren, ahol természetesen az árusok is várják a nézelődőket.
A nap legfontosabb eseményei - DSTV Híradó
Elkezdődött az adventi időszak, helyreállítások a kistemetőben, összevont gyakorlat - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a DSTV Híradójában.
Gázpalackok robbantak fel a tűzben
Kigyulladt egy melléképület Előszálláson, a Béke utcában. A mintegy ötven négyzetméter alapterületű melléképület tetőzete teljes egészében égett, amikor a tűzoltók elkezdték az oltást.
Cheerleader bemutató a Rudasban
Az öt éves Spartan Cheerleaders egy jubileumi gálabemutatóval kedveskedett a támogatóknak, hozzátartozóknak és mindenkinek, aki szereti ezt a sportot.
Forró étel és kedves szavak
Advent első vasárnapján meggyújtották a Római városrész adventi koszorújának első gyertyáját.
Iskolai kishírek
A Kárpát-medencei döntőben, Drakula gróf a buliban, a bitek közé csaptak, anyanyelvünk legjobbjai - iskolai kishíreink egy csokorban.
Ismét parádéztak a dunaújvárosi tornászok
A Dunaferr SE versenyzői közül Kovács Zsófia az első, míg Jakab Noémi a második helyen végzett a tornászok mesterfokú bajnokságának zárónapján.

