Dunaújváros
Tollaslabda: becsülettel küzdöttek
Tisztességgel helyt álltak legutóbbi, kispesti megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói, akiknek igen erős mezőnyben kellett bizonyítaniuk a hétvégén.
Őrizetbe került a körözött nő
A Paksi Járásbíróság is körözte azt az 56 éves nőt, akit tegnap az újvárosi rendőrök igazoltattak és vettek őrizetbe a Szilágyi Erzsébet utcában.
Ezért van "Gagarin tér" városunkban
Tegnap volt az űrhajózás nemzetközi napja, hiszen ötvenhat évvel ezelőtt, 1961-ben ezen a napon indult el Jurij Gagarin Föld körüli útjára az űrbe. A világ első űrhajósa még ebben az évben, augusztus 20-án Dunaújvárosba is ellátogatott. Nevét emléktábla és egy tér is őrzi.
Kollégiumi Napok az egyetemen
A hagyományoknak megfelelően, de immáron egyetemként, idén is megrendezésre kerülnek a Kollégiumi napok, a Dunaújvárosi Egyetem hallgatói számára.
Kézilabda: kezdődik a negyeddöntő
A Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzését játssza ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a sportcsarnokban.
Célkeresztben az olimpia!
A magyar kajak-kenu évtizedek óta az egyik magyar sikersportág az olimpiákon. Remélhetően ez a 2016-os évben is így lesz, ahol akár két dunaújvárosi is ott lehet, hiszen Hajdu Jonatán súlyos betegsége után kezdi utolérni önmagát, s Vass András számára is van még esély a kvóta megszerzésére.
Előny lesz-e a hazai pálya?
A Dunaferr SE röplabda csapata szerdán este fél hattól a Pénzügyőrt fogadja a bajnoki rájátszás harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Ovisok a tűzoltóságon
A Kincskereső és a Mesevár Óvoda nagycsoportosai is ellátogattak a Dunaújvárosi Tűzoltóság épületébe, hogy körbejárják azt, és megismerkedjenek a tűzoltók mindennapjaival az Ovi-Zsaru program keretein belül.
Peczek-Czibere Duó a Művész Jazz Klubban
Különleges személyek, különleges virtuozitásának nézünk elébe a Művész Jazz Klubban április 15-én este 21 órától. Az érdekességeket csak fokozza, hogy Lakatos Pecek Krisztián és Czibere József külön-külön is felléptek már a színtéren, és csapatban is volt szerencséjük egymáshoz.
Kézilabda: biztos sikerek Tolnán
Remekül szerepeltek a hétvégén megrendezett Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben a DKKA U11-es kézilabdázói, akik két sima győzelemmel zárták a sorozat tolnai fordulóját.
Szent Flórián katonái
A tűzoltóság történetéről nyílik kiállítás április 13-án 14 órakor az Intercisa Múzeumban, melyre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Szépkorú köszöntés - Margit néni 95 éves lett
Öt évvel ezelőtt lépett be a szépkorúak táborába, most már a kilencvenötödik születésnapját ünnepelheti Kiss Györgyné, akit ez alkalomból az önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntött fel.

