közösségi szolgálat
Már püspöki elismeréssel gyűjtenek
Idén is megszervezi karácsonyi élelmiszeradomány-gyűjtő akcióját a dunaújvárosi Pentele Katolikus Caritas Alapítvány: mindkét templomban karácsonyig várják a közösség segítségét – immár püspöki kitüntetés birtokában!
DSTV: közösségi szolgálat a kőtári ásatáson
Több középiskolás diák is az Intercisa Múzeumban teljesítette az érettségi előtti kötelező közösségi szolgálatot az elmúlt hetekben. A tanulók egyebek mellett részt vettek a kőtárban végzett ásatásokban is – a DSTV riportja szerint jó esély van az együttműködés folytatására!
Könnyebb már az iskolatáska
A Hankook Tire Magyarország Kft. idén egy újabb pillérrel bővíti társadalmi felelősségvállalás programsorozatát. A gumiabroncsgyártó vállalat ezúttal a Fejér/Tolna/Bács-Kiskun megyei műszaki/technikai középiskoláknak kínál támogatási lehetőséget.
Közösségi szolgálat
A nyári szünetben is lehetősége nyílik a Rudas iskola diákjainak, hogy az érettségihez már kötelező ötven órás közösségi szolgálatot teljesíthessék.
Ami nélkül nincs érettségi
Egy 2011-ben hozott törvény ötven óra közösségi munka végzéséhez köti az érettségi megszerzését a középiskolás diákok számára. Dunaújvárosban és környékén számos különböző helyen teljesíthetik az előírt óraszámot: sportegyesületeknél, közhasznú intézményeknél, vagy akár a katasztrófavédelemnél.
Érettségizők közösségi szolgálata - hasznosan a katasztrófavédelemnél
Jövőre az érettségi bizonyítvány megszerzésének egyik feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése. Fejér megyében tavaly több mint négyszáz diák választotta a katasztrófavédelem foglalkozásait. A legtöbb tanuló a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon töltötte közösségi szolgálatát.
Összefogás és közösségi szolgálat
A helyi katasztrófavédelem és a Széchenyi István Gimnázium együttműködésével számos madáretetőt és odút gyártottak le diákok.

