Petrás Gábor
Rózsaszín október – harmadik alkalommal is elsöprő siker volt a Figyelj Rá(n)k! (galériával)
Figyelemfelhívás, érzékenyítés, edukáció – immáron az ifjúság bevonásával. A III. Figyelj Rá(n)k! szakmai előadásokkal, bemutatókkal, kórházi interaktív délelőttel tanított az önvizsgálatról és a betegútról – a rózsaszínbe öltöztetett program tortájára ismét a motoros felvonulással ért véget.
DSTV: szezonértékelő Petrás Gáborral
Sport, jótékonyság, társadalmi felelősségvállalás. Különálló fogalmak, mégis ezeket gyúrta tökéletes eleggyé a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség – visszatekintő, szezonértékelő beszélgetést készítettünk Petrás Gáborral, a szövetség főtitkárával. Hangkép.
Színes közterületi alkotás – köszönettel
A közösségért, a közösséggel – így is össze lehet foglalni a Jót, szívből – Dunaújvárosért! akciócsoport tevékenységét. Jelen vannak, segítenek és figyelemfelhívó kezdeményezésekkel tesznek jót. És munkájuk eredményessége előtt már színes trafóház is tiszteleg.
DSTV: sűrű éve volt a DLSZ-nek
Köztudott, hogy Dunaújvárosban igencsak népszerű sportág a labdarúgás. Sokan inkább a „kispályát” választják, hiszen a DLSZ kötelékében minden adott ehhez – Petrás Gábort a szövetség főtitkárát kértük arra, hogy értékelje a kispályás labdarúgás 2025-ös évét. Hangkép.
Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában
A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.
Frissítő délután a posta előtt
Immáron negyedik alkalommal tartotta meg "1 Csepp Frissítő Mindenkinek" elnevezésű akcióját a DLSZ Jót, szívből – Dunaújvárosért Akciócsoportja hétfőn délután.
DSTV: sikeres évet zárt a DLSZ
Sportos, fejlesztésekben és sikerekben gazdag évet zárt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Mint arról Petrás Gábor az év végi összefoglalóban beszámolt, a DLSZ ezernél is jóval több amatőr kispályás labdarúgónak biztosít sportolási lehetőséget, amit a pályaépítési projekt során tovább bővítettek. Hangkép.
DSTV: beszélgetés Petrás Gáborral
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára, Petrás Gábor vehette át idén a Dunaújvárosért díjat Pintér Tamás polgármestertől. A sportvezetővel, számtalan jótékonysági akció szervezőjével az elismerésig tartó hosszú útról beszélgettünk a DSTV kamerái előtt. Hangkép.
Folytatódik a szép hagyomány (galériával)
Tizennégy óvoda növendékei mérték össze egymással erejüket a 2024-es Ovi foci Kupa első fordulójában a Margaréta Tagóvodában kedden délelőtt.
DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások
A közelmúltban készítettünk interjút Petrás Gáborral. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára fontos és örömteli hírekről számolt be: szó volt többek között a kispályás labdarúgó bajnokságról, valamint arról, hogy nagyon várják már az első kapavágást az új pálya projektnél. Hangkép.
Önzetlen segítség húsvét vasárnapján
Immáron ötödik alkalommal vendégelte meg a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmány téri intézményének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja húsvét alkalmából.
Elkészült az életmentő készülékek térképe
Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal