rendőrség
Ősszel is biztonságosan
A gépjárművezetők kellően figyelmes vezetési magatartással és gépkocsijuk szezonális felkészítésével sokat tehetnek a biztonságosabb közlekedésért az őszi időszakban is.
Leütötte az utcán
A Munkácsy utcába kértek rendőri segítséget tegnap délután, mivel egy férfi leütött az utcán egy helyi lakost, aki a bántalmazás következtében megsérült. A kiérkező rendőrök a helyszín közelében igazoltatták a 32 éves támadót, bevitték a kapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
"Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában"
Európában ma kétfajta ország létezik: ahol biztonságos az élet és ahol nem az; Magyarország a legbiztonságosabbak egyike, köszönhetően jó rendőreinek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hősök terén, a rendőrség állományába kinevezett 227 tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén és a rendőrség új szolgálati gépjárműveinek szemléjén.
Megtalálta, hazavitte, vádemelés vár rá
Az adonyi rendőrök vádemelést javasoltak egy perkátai lakos ügyében, aki egy irattartó mappát, valamint egy mobiltelefont talált, majd ezeket haza is vitte.
Fél órán belül elkapták a duplázó vandált
A dunaújvárosi rendőrök harminc percen belül elfogták a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható egy buszmegálló megrongálásával.
Nem is ülhetett volna a volán mögé
A Magyar út és az Arany János utca kereszteződésében ellenőriztek a járőrök tegnap délután egy személygépjárművet és annak negyvennégy éves vezetőjét. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a helyi férfit korábban a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől, ezért az egyenruhások a rendőrkapitányságra előállították, ahol kihallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.
Nem adott elsőbbséget
Szerencsére senki sem sérült meg abban a balesetben, mely az Aranyvölgyi út és a Szórád Márton út kereszteződésében történt.
Vadgázolásos baleset a 6-oson
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt reggel hat óra magasságában a 6-os főút 54-es kilométerénél, Adony közelében.
Lopás, baleset, vízbe fulladás
Az együttműködő partnerekkel közösen a rendőrség megfelelő közbiztonságot és közrendet tartott fenn az idei nyáron a Balaton és a Velencei-tó térségében - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány kedden Gyenesdiáson.
Jogsi nélkül, részegen
Az Aranyvölgyi úton igazoltattak a járőrök egy 60 éves helyi autóst tegnap délben, aki ezt megelőzően anyagi káros balesetet okozott. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott és az is kiderült, hogy az illetőnek nincs jogosítványa. A férfit további mintavételre állították elő az egyenruhások, valamint büntető és szabálysértési eljárást indítottak vele szemben.
Nem fizetett, így leüli a bírságot
A Sikló utcában intézkedtek a rendőrök egy 45 éves helyi férfival szemben, akiről megállapították, hogy a vele szemben kiszabott szabálysértési bírságot nem fizette be, ezért annak elzárásra változtatása miatt előállították és őrizetbe vették.
Szép kis adag anyag volt nála
A járőrök tegnap délelőtt a Tűzoltó úton igazoltattak egy helyi lakost. A rendőrök a férfi ruházatának átvizsgálása során több mint tíz gramm kábítószergyanús anyagot találtak, ezért az 52 éves férfit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították. Az ügyben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

