röplabda
Továbbra is veretlenül
Előbb kétszettes hátrányból fordítva nyert a MAFC ellen, majd a Pénzügyőrt is legyőzte a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese a korosztályos bajnokság vasárnapi fordulójában.
Itt kezdték, már válogatottak
A DSE Röplabda Akadémia két volt játékosa, Csicskovics Léna és Schneider Tamara is meghívást kapott az U20-as női röplabda válogatottba.
Nemzetközi mezőnyben játszottak röpiseink
Három vereséggel, de hasznos tapasztalatokkal zárta németországi túráját a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a mögöttünk hagyott hétvégén.
A MAFC ellen kezd a DKSE a Magyar Kupában
A MAFC együttese lesz a DKSE felnőtt röplabda csapatának ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, derült ki a sorozat keddi sorsolásán.
DSTV: edzésben a DSE fiataljai is
Nemcsak a DKSE felnőtt röplabdázói kezdték meg felkészülésüket a 2026/2027-es szezon küzdelmeire, hanem a DSE Röplabda Akadémia fiataljai is. A csapatok hétfői edzésén három edzőt, Gelencsér Balázst, Szabó Pétert és Szabó Gábort kérdeztük arról, miként várják az új szezon küzdelmeit. Hangkép.
Munkában az utánpótlás is
Keményen készülnek az új szezonra a DSE Röplabda Akadémia fiataljai is, akik abban bíznak, hogy az alapszakasz végén lehetőségük lesz arra, hogy magasabb osztályba lépjenek.
DSTV: újra munkában a röpisek
A DKSE röplabdázói a háló mindkét oldalán edzenek azért, hogy az elkövetkezendő, hamarosan kezdődő szezont a legjobb formájukban kezdhessék. A fiatalokra ismét nehéz küzdelmek várnak majd, de Tomanóczy Tibor szerint a csapat tartja a lelkesedését. Hangkép.
Elkezdték a felkészülést a DKSE röplabdázói
Megkezdte felkészülését a 2026/2027-es szezonra a DKSE röplabda csapata, mely fiatal, de stabil maggal, bizakodva várja az NB I Liga új kiírását.
Elkészült a röplabdázók sorsolása
Az NB I Ligában szereplő DKSE röplabda csapata idegenben kezdi, s idegenben is fejezi be a bajnokság 2026/2027-es szezonjának küzdelmeit.
DSTV: táborozó röpisek
A nyári időszakban stábunk végigjárja azokat a sportos táborokat, ahol a gyerekek a kikapcsolódás mellett hasznos, sportos közegben tölthetik az időt. Idén sem volt kérdés, hogy a DSE Röplabda Akadémia edzői megmozgatják a saját sportolóik mellett a kezdőket is. Hangkép.
DSTV: szezont értékelt a szakvezetés
Véget ért a szezon a DKSE "felnőtt" röplabdacsapata számára. Tomanóczy Tibor együttesének az elmúlt szezonban sem volt egyszerű dolga, a fiatal játékosok több fronton is teljesítettek, ám szerencsére volt már részük szettrablásokban és győzelmekben is. Hangkép.
Ezüstös szezonzáró
Hatalmas, ötszettes csatában szenvedett vereséget a DSE Röplabda Akadémia U17-es együttese a másodosztályú korosztályos bajnokság fináléjában.
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal