Azari, Galanisz, Pozsgai, Mestyán, Peterdi… - sorolja a neveket a most is tabellavezető Dab Docler hátvédje, Hüffner Adrián, akihez a beszélgetés egy gyerekkori barátság és a sport útján vezetett.
S bár maga is megerősíti, hogy sokan sokfelé vetődtek az elmúlt évek alatt, de a barátság az barátság, úgyhogy Berta Ákoshoz nem csak a jég köti, de Dunaújváros is, ahol együtt nőttek fel:
- Ez pontosan az utolsó olyan generáció, korosztály, akit még Kercsó Árpi bá vett a keze alá, úgyhogy engem egy-másfél évig edzett. Nyilván, mindenkinek megvannak az élményei, de Ákossal nagyon hamar kialakult a barátság, sok-sok mentális, nézőpontbéli azonosságunk van, s hát a jégkorongsport!
- Karácsony lesz, a fiatalokról is sokféle történet járja… Adakoztál már életedben?
- Persze! Én azt gondolom, hogy nem csak egy alapítványnak utalva lehet adakozni. Ha megyek az utcán és megsegítek egy embertársamat azzal, hogy egy pékség előtt veszek neki ételt! Erre gondolok. Igen, volt már benne részem… A barátság egy nagyon fontos dolog. Játékostársaim közül (és sok csapatban megfordultam már!) az egyetlen, akivel heti szinten tartjuk a kapcsolatot. Amikor alkalom van rá, leülünk beszélgetni. Akikkel együtt nőttünk, velük is tartjuk a kapcsolatot – fontos dolog.
- Milyen szerepet játszik ebben a város?
- Nagyon fontosat! Itt nőttünk fel! Az biztos, hogy ismertük, amit a „B” Közép kiabált, mert élet volt, nagy versenyek, nagy meccsek, foci, kézi… Aztán tarkítottuk saját véleményünkkel. De előfordult, hogy a saját csapatot buzdítottunk, majd az ellenfélnek kiabáltunk be mindenfélét. Az, hogy jelen voltunk, s láttunk nagyokat játszani, mindenképpen formált bennünket, erőt merítettünk a mi munkánkhoz.
- Ahogy a „Dobj egy macit!”-ból is lehet, ami már hagyomány a jégen!
- Nagyon jó kezdeményezésnek tartom! Régebbi gyökerei vannak, s a közönséget is összekovácsolja: jó érdekében cselekszik, jót tesz! A csapatot is ösztönzi, mert akkor bevisszük a gyerekeknek a kórházba, kiosztjuk a kicsiknek, látjuk azokat a tekinteteket, hogy ez számukra mekkora dolog. Örülnek, hogy egyrészt a város sportolói viszik, akikre felnéznek akár, másrészt pedig, hogy kapnak valami ajándékot.
- Rendesen benne vagytok a versenyszezonban, egy hete a Brassót is, Csíkszeredát is megütöttétek, hogy néz ki jégről a jégkorongsport?
- Hogy a jégkorongsportot is bevették a kiemelt sportágak közé, az utánpótlásnak is elég komoly bázisa lett ezáltal. Bízom benne, hogy ez megmarad, s egyre több tehetséges játékos kerül ki az utánpótlásbázisokról, akadémiákról.
- Marad idő Karácsonyra készülni? Mit lehet kívánni egyáltalán egy olyan sportágban játszónak, ahol a kihívás eléggé spártai?
- Tudom. Sajnos sok időnk nem lesz, hogy a karácsony hangulata magával ragadjon minket, mert huszonharmadikán és huszonhatodikán is játszunk (mosolyogva húzza a száját), ahol a maximumot kell kihozni magunkból, hogy megőrizzük az első helyünket. Sok sikert, ez az egyetlen, amit ilyenkor kívánni lehet. Számunkra a szünet igazán a nyár, de az sem teljes egészében, mert a száraz felkészülés ilyenkor esedékes és az legalább annyira fontos, mint a jeges, de ilyenkor azért jut időnk a kikapcsolódásra is. Most a közvetlen hozzátartozókkal lesz találkozó, összeülünk – túl sok idő nem lesz rá… Nagyon nagy öröm számomra, hogy a szurkolók között vannak olyanok, akik tíz éve is itt voltak a pályán, most is kint vannak… Sokan lemorzsolódtak idővel. Ha az erős mag kétszer, háromszor ennyi volna, az lenne örömteli számunkra. Tétmeccseken továbbra sincsen gond, de mindig plusz erőt ad a szurkolótábor.
Adrián gépészmérnökként végzett a Dunaújvárosi Főiskolán, diplomás. A napokban pedig a fővárosban, a TF-en a „B” liszences edzői papírt is átvehette. Adrián mindenképpen gondolkodik azon, mi lesz a profi pályafutás után, a civil életben való munkát pedig egyértelműnek tekinti, esze ágában nincsen hátradőlni. Teljesen tisztában van az „egyszer fent, egyszer lent” időszakaival, de mint mondja: „Mindig tudni kell felállni, munkával és a legjobbat nyújtani. Párom, édesapám mindig támasz, edzővel a szakmait beszélem meg. A család a lelki oldal.”
-Pálinkás István-
