Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Néptáncosok találkozója lovaskocsis felvonulással a belvárosban

Közélet
Vasas Néptáncegyüttes
felvonulás
szüret
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2015. okt. 13., 19:26

Hét lovas, két hintó, két lovas kocsi, valamint három teherautó alkotja majd szombaton a pentelei szüreti felvonulók csapatát, majd a Városháza téren néptáncos találkozóval zárják a programot.

Faluhelyen ez a látvány nem meglepő, viszont városunkban nem egy szokványos menetelés. A Pentele Hagyományőrző Egyesület idén második alkalommal rendezi meg a szüreti fesztivált a Dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttessel közösen, hogy felidézzék az óvárosiak egykori hagyományait, bemutassák azt Dunaújváros lakóinak. Pentelén egyébként 1870-től vannak adatok arra vonatkozóan, hogy felvonulással ünneplik a szüretet. 1920-tól pedig korabeli fotók is igazolják a hagyományt. Régen a horgásztanya területén indultak a felvonulók. Most szombaton, október 17-én 12 órakor indul a menet a Magyar úti malomtól. A Szilágyi Erzsébet úton át a Béke városrészi nagyáruház parkolójába mennek, ez lesz az első állomás, amit körülbelül 12:30-kor érnek el. Itt kisbíró szónokol és táncra hívnak minden jelenlévőt.

Ezután a Dózsa György úton, a Szórád Márton úton, az Apáczai Csere János utcán, az MMK mellett haladnak végig. A Római körútra is betérnek, és a Domanovszky téren lesz a második állomásuk. A Batsányi utcán keresztül elérkeznek majd a Városháza térre körülbelül 13:30-ra, ahol Cserna Gábor polgármester fogadja a felvonulókat. Egy kis zenés-táncos szünetet követően (miközben a felvonulók visszamennek a malomhoz) 14:30-kor kezdetét veszi a szüreti néptánc találkozó a Városháza téren. Négy csapat, az Ördöngős Táncegyüttes Lengyeltótiból, a Mezőfalvi Néptáncegyüttes, a Baracsi Néptáncegyüttes és természetesen a házigazda Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes lép majd fel. A közel nyolcvan fellépő mintegy kétórás műsort ad a téren. A program sajtótájékoztatóján a szervezők elmondták, hogy ez a néptáncos találkozó az önkormányzat közművelődési pályázata, négyszázezer forint támogatása által, valamint a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Közhasznú Alapítvány százötvenezer forint kiegészítésével valósulhat meg. Nem titkolt céljuk, hogy hagyományt teremtsenek a rendezvénnyel. A rendezvény fővédnöke dr. Dorkota Lajos, Fejér megye díszpolgára és Cserna Gábor polgármester.

A meteorológiai előrejelzések szerint szombaton még napsütésre is számíthatunk. Bízzunk benne, hogy így is lesz, hiszen esős időben a programot sajnos nem lehet megtartani.

2. Galéria
szüret
mulatság
Dózsa György Általános Iskola

facebook megosztás

A Dózsa György Általános Iskolában szüreti mulatságokat tartottak a kisdiákoknak. Az első osztályosoktól a felsősökig mindenki belekóstolhatott a mustkészítés fortélyába.

Ónodi Zoltán
Szüret a Dózsa iskolában - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2015. szep. 17.

A rovat további hírei: Közélet

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  4. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő