Tovább bővül a HASIT program
A Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Sikeresség Támogatása (HASIT) újabb elemekkel bővül, melyeknek elsődleges célja az eddig remekül működő rendszer fenntartása, bővítése.
A HASIT program fejlesztéséről kedden délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a projekt vezetői, köztük Dr. András István rektor, szakmai projektvezető, aki elmondta, a program első szakaszának sikere után a legfontosabb és legnehezebb feladat ennek szinten tartása. A projekt továbbra is az állam által támogatott, kiemelt felsőoktatási program, ennek köszönhetően folytatni tudják a tantárgyak, a módszerek és a program fejlesztését, tavasszal pedig további intézményekkel is lehetőségük lesz megismertetni a programot.
A Dunaújvárosi Egyetemen már korábban létrehozták a szakmentori rendszert, melynek célja, hogy személyes támogatást nyújtson a hallgatóknak. A szakmentorok egyben oktatók is, akik az adott szakra járó hallgatókkal az előadásokon és a gyakorlatokon is találkoznak, így teljes mértékben tisztában vannak a szak követelményeivel és a félév során több alkalommal szakmentori órákat tartanak, ahol egyénileg is foglalkoznak a hallgatókkal.
Dr. Rajcsányi - Molnár Mónika oktatási és általános rektorhelyettes, szakmai projektvezető a program bővítésének egyik legfontosabb eleméről, az AVATAR programról beszélt. Ennek a monitoring rendszernek célja elsősorban a hallgatók teljesítményének és előmenetelének figyelemmel kísérése, valamint az eredmények megjelenítése attól a pillanattól kezdve, hogy megkezdték tanulmányaikat. Partnerként bevonták a projektbe a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), illetve a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesületét (FETA) is, akik kidolgozták az általuk nyújtandó diáktanácsadás módszerét, és egy Fejlesztési Központ kiépítésére tettek javaslatot.
Dr. Szabó Csilla Marianna, a Tanárképző Központ főigazgatója és a projekt menedzsere a következőket mondta az Avatarról:
A rovat további hírei: Oktatás
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.
Móricz: elismerés a felelős állattartásért
2025. júl. 16.
A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény.
DSTV: búcsúztak a "magdások"
2025. júl. 15.
Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.