Csillaghullás Újvárosban
1989. október 21-én arra ébredtek a város lakói, hogy a régi víztorony palástjáról az évtizedekig ott díszelgő vörös csillag eltűnt. A szocializmus szimbólumát előző napon küldték nyugdíjba.
A házak fölé magasodó víztorony és az 1951-ben arra fölhelyezett több méteres csillag a város meghatározó jelképe lett. Kivilágítva éjszaka is messziről látszott, lámpáinak fölkapcsolása a munkaversenyben legjobban teljesítő brigádok kiváltsága volt. Ez – ahogy a Szabad Nép írta – nagy megtiszteltetést jelentett a munkásoknak. Tíznaponta új és új nevek kerültek a torony tövében a dicsőségtáblára.
Aztán ez a hagyomány is elenyészett, ahogy a vörös csillag szimbolikája is kiüresedett. Az 1989-ben már végnapjait élő hatalom közkívánatra döntött az önkényuralmi jelképek eltávolításáról. Ennek köszönhetően az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján, 23-án a szerveződő-erősödő dunaújvárosi ellenzéki pártok már nem a baljós sugallatú csillag árnyékában emlékezhettek.
A Komócsin-ligetet jelképesen Október 23-a térre keresztelték, és a köztemetőben kopjafát állítottak a mártírok emlékére. Tán mondani sem kell: az ellenzékiek az állampárt képviselői nélkül tartották a kegyeletes megemlékezésüket.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.