Iskolai kishírek
Tücsökzene, kecskeavató, ügyes matekosok, nyílt napok a Hildben, varázslatos mandalák - iskolai kishíreink egy csokorban.
Tücsökzene
A Móricz iskolában november 16-án szakmai bemutató órát tart Balláné Spitz Mariann és Murányiné Varga Beáta, november 18-án pedig az egészséges táplálkozásról és a fogak védelméről lesz előadás Móricz Erika tanítónő jóvoltából. Hamarosan kezdődnek a már szokásos móriczos-programok is, mint például az ovisoknak szervezett Tücsökzene és a játékos foglalkozássorozat is. Utóbbit kimondottan énekből tartják a nagycsoportos óvodások számára, az első alkalomra november 19-én kerül sor.
Kecskeavató
A Petőfi iskolában házi szépíró versenyt rendeztek, amelynek november 16-án lesz az eredményhirdetése. Ugyanezen a napon egy rajzkiállítást is megnyitnak az iskolában. November 15-én a már hagyományos tankerületi természettudományi versenyt rendezik meg a nyolcadik évfolyamosok számára, november 18-án pedig az ötödikeseket fogadják ünnepélyesen felsőssé az úgynevezett kecskeavató programjaival.
Ügyes matekosok
Remekeltek a széchenyis diákok a megyei Bolyai Matematika Csapatversenyen, ahol az iskolát tizenöt csapat képviselte. A 6. évfolyamon az ötödik helyezett lett a Göblyös Bence, Karászi Martin, Pintér Róbert, Szemenyei Levente alkotta egység, felkészítő tanárjuk Polányi Boldog Katalin volt. A 8. évfolyamon a hatodik helyezett lett a Dudás Máté, Hosnyánszki Noémi, Siba Kata, Szmodics Levente kvartett, felkészítő tanárjaik Heltai Éva és Polányiné Boldog Katalin. A Bolyai Matematika Csapatverseny Fejér megyei fordulójának tanári fődíját Polányi Boldog Katalin kapta.
Nyílt napok a Hildben
Klasszikus, és biztos megélhetést nyújtó szakmákat mutatják be az érdeklődőknek november 14-én és 21-én a Hild iskolában. Az intézményben egy jól tanuló diák akár, havi 60 ezer forintos ösztöndíjat is elérhet. Emellett Europass bizonyítvány és négy év alatt szakma, illetve érettségi, majd technikusi oklevél is szerezhető.
Varázslatos mandalák
A Pannon Oktatási Központ Dunaújvárosi Magángimnázium a „Mandalám varázslatos világa” című rajzpályázat eredményhirdetését egybeköti a Samsara Boulevard együttes fellépésével, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A megnyitóra november 18-án 15:30-kor kerül sor az iskolában.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: Liliomfi a színpadon
2025. ápr. 14.
Sikeres volt a Waldorf iskola nyolcadik évfolyamos diákjainak művészeti vizsgaelőadása, derül ki a DSTV összegzéséből. A csapat Szigligeti Ede Liliomfi című produkcióját vitte színre a Városháza "C" szárnya dísztermében tartott bemutatón. Vidám, derűs közösségi munka kerekedett. Hangkép.
DSTV: ismerkedési nappal készültek
2025. ápr. 10.
Minden iskola életében fontos időszak a beíratás, valamint az azt megelőző ismerkedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Így volt ez a Szent Pantaleimon Általános Iskolában is – a közelmúltban több lehetősége volt megismerkedni a szülőknek és a gyerekeknek az intézménnyel. Hangkép.
DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban
2025. ápr. 04.
Szép hagyományt folytattak a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szakmák Napja című seregszemle keretében a diákok öt különböző szekcióban hallhattak előadásokat meghívott vendégektől, illetve egykori rudasosoktól a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: ismerkedési napok az óvodai beíratás előtt
2025. már. 29.
A lehetőségről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése. Az óvodai beíratás előtt ezúttal is megszervezi a szülőknek és a kicsiknek a tagóvodákat bemutató mustráját a Dunaújvárosi Óvoda – három napon át várják tárt kapukkal az érdeklődőket. Hangkép.
DSTV: a pí napját ünnepelték
2025. már. 24.
1988 óta március 14. a csodás matematikai fogalom, a pí szám nemzetközi napja, emlékeztet a DSTV összegzése. A jeles napon izgalmas ismeretterjesztő napot tartottak az Arany János Általános Iskola felső tagozatosainak. Tudományos fantasztikus hangkép.
DSTV: a Pénz7 programjai a Rudasban
2025. már. 21.
Népszerű sorozat folytatódott a közelmúltban a Rudas középiskola falai között, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény immár tizenegyedszerre kapcsolódott be a Pénz7 elnevezésű országos program eseményeibe. Hangkép.
DSTV: Arany napja az iskolában
2025. már. 14.
A névadóról emlékezett meg az Arany János Általános Iskola közössége, derül ki a DSTV összegzéséből. Fontos feladat Arany nevének megőrzése – az intézményben ezt interaktív, mozgalmas program segítségével tették meg idén is. Hangkép.