Legyen csillogó és sportos
Harmadik alkalommal rendezte meg a Lorántffy iskola a hetedikes és nyolcadikos diákoknak szóló divattervező és rajzversenyét hétfő délután, melyre idén tizenhatan érkeztek.
A feladat egy ötletes és több ruhadarabból álló öltözet megtervezése volt, kiegészítőkkel együtt, ami lehetett sapka, táska vagy cipő is. Természetesen nem mindegy, milyen stílusban, az idei Divattervező és rajzverseny fő irányvonala a "csillogó és sportos" volt, ami egy ünnepibb, de lazább, utcai viseletet jelent.
A feladat elvégzéséhez a hetedikes és nyolcadikos diákok mindössze egy üres A/4-es rajzlapot kaptak, amit két óra alatt kellett megtölteniük ötleteikkel, hogy mindössze rajztudásukra, fantáziájukra és stílusérzékükre hagyatkozhassanak. Az eredményhirdetésre december 9-én, a Lorántffy Szakközépiskola nyílt napján kerül sor, ahol a versenymunkákból álló kiállításon kívül az iskolában oktatott öt szakmát is jobban megismerhetik az érdeklődők.
A rovat további hírei: Oktatás
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
DSTV: a Móricztól is búcsúztak
2025. júl. 07.
A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.
Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen
2025. júl. 01.
Összesen 327 magyar és 57 külföldi hallgató tett sikeres záróvizsgát Dunaújvárosban. A frissen végzett egyetemistákat a városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester köszöntötte s kívánt nekik sok sikert a pályafutásuk következő szakaszára.
DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói
2025. jún. 30.
Kitört a vakáció a Sándor Frigyes Zeneiskolában is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ünnepélyes évzáró ünnepség keretében a hagyományoknak megfelelően idén is felkerültek a lakatok az intézmény melletti szoborra. Hangkép.
DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában
2025. jún. 29.
A legutóbbi ballagással lezárult egy korszak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolából a tanév végén egy osztály ballagott – az az osztály, amely még a Szilágyiban kezdte meg a tanulmányait. Hangkép.
DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is
2025. máj. 17.
Ahogy az év végéhez közeledve mindenütt, a Rosti iskola gimnazistái is ballagással búcsúztak intézményüktől a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az esemény több okból is különleges volt. Hangkép.